Fóti-Somyló 30

2012. december 30.

A 2012-es év még csak tartogatott egy kis legyalogolni való távolságot, így a világvége elkerülése után megkönnyebbülve jöhetett még egy kis kiruccanás. 

A túra kiinduló pontja Szilasliget Közösségi Ház volt. A helyszínt könnyen meg lehetett közelíteni a hármas útról letérve, s a Közösségi Ház közelében parkolóhely is volt, így minden ment, mint a karikacsapás. Beregisztráltunk, kis csapatunk épp csak megütötte most a csapat megnevezést, mert ketten vágtunk neki, de ez nem szegte kedvünk. A karácsonyi pihenés után jónak tűnt egy kis levegőzés a Gödöllői dombság ölelésében, egy kis tüdőtisztító levegőzéssel összekötve.

A regisztráció után neki is vágtunk a távnak. Szilasliget kis községben kanyargott még utunk, majd a településről kiérve a Hungaroring pályája felé vettük az utunk. A feleklő nap itt bearanyozta a tájat, és mint később kiderült, ekkor láttuk utoljára is, mert a későbbiekben már nem kecsegetett minket a látványával, mert a felhők között jobban érezte magát. 

A kis emelkedőkkel tarkított első szakasz nem sok látnivalót kínált. Az út mellett nemrég épült házak sorakoztak. A városból kitelepült embereknek jó hely, mert közel vannak a munkahelyhez, de mégis könnyen meg lehet közelíteni, mert a HÉV megálló nem messze van, de az úton sorakozó autók látványa nem feltételezte a tömegközlekedést használók nagy arányát. Utunk elvezetett a Hungaroring pályája mellett, a betonkerítésen belesve lehetett megfigyelni a pálya részleteit is. Az első ellenőrző ponthoz jelzett út vezetett, de néhány helyen szalaggal jelzett szakaszok is voltak. Pontőr csak két helyen volt, a többi helyen egy kérdést kellett megválaszolni, amit az adott helyhez volt köthető, így igazolva az ott történt megjelenést.

Utunkat folytatva a Kakukk hegy volt a cél. Itt szép téli erdő látványa fogadott minket, igaz a terep az viszonylag sík volt, de mivel fagyott volt a talaj, így a sárral legalább nem kellett küzdeni. Szép lassan teltek a kilométerek is azért, a táj nem sok egyéb látványt nyújtott. Az M3-ason is átkeltünk, majd Fót felé vettük az irányt. Itt egy emlékművet kellett megkeresni ami a fóti Római Katolikus templom előtt volt. A templom Fót címerében is szerepel, de impozáns látványa már messziről felkeltette a figyelmünket. 10 óra volt, így a misére hívó harangszót is meghallgathattuk a tövében.

Aztán haladtunk tovább, mert nem a harangszó miatt jöttünk el, és a Fáy présház, majd a Fóti-Somlyó volt a cél. Eleinte a településen kanyarogtunk, majd a lovarda mellett is elhaladtunk, a kerítésnél szép fekete lovak kellették magukat, így a megérdemelt fejsimogatás sem maradhatott el. Haladtunk tovább, majd lassacskán a présházat is sikerült megtalálni, ahol megkaptuk menetlevelünkbe a pecsétet, valamint egy almát is. Hűtőre nem volt szükség a tárolásához, mert a hidegben elég jól elállt, de mi nem fáztunk, mert azért jól belemelegedik az ember egy ilyen kis hétvégi sétába. Nem beszélve arról, hogy a hegy tetejére kaptattunk felfelé most már, s Fótot egyre jobban mögöttünk, és alattunk hagytuk. A nemrég érintett templom innen is szép látványt nyújtott, s a környező települések is, ahogy körbe ölelte őket a dombság karéja. A köd is szépen leereszkedett a tájra, így igazi téli hangulatot kölcsönözve neki. Nem hiába, most ennek van itt az ideje. Megtaláltuk az ellenőrző pontot is, majd a következő pont után vettük utunk. Ez sok jót ígért, mert Mogyoródon egy cukrászdát kellett útba ejtenünk. Lassacskán meg is érkeztünk ide. A pecsétet begyűjtve sorba állhattunk a felszolgált sütiért, és a forró teáért, ami jól esett testnek és léleknek egyaránt, a kinti hidegből betérve.

Innen izgalmasabb volt a táj, mert nekivágtunk a Gyertyános kilátó megközelítésének. Itt is szépen haladtunk felfelé a fagyott úton, ahol a hegyi kerékpárosok is küzdöttek az emelkedővel, és az itt-ott lefagyott maradék hóval. A kilátót már a túra elején is észre lehetett venni, de most értünk el ide is. Itt már 21 km volt utánunk.

Az erdőben a fák és bokrok szépen le voltak deresedve a fagyban, ami szép látványt nyújtott a túra során. A téli erdő, igaz hó nem volt, de azt legalább nem kellett törni. Következő szakaszunk már jobban elszakadt az ember uralta tájtól, s erdőkben, réteken haladtunk tovább. Persze néhány helyen a továbbjutást az emelkedők, vagy éppenséggel lejtők lefagyott állapota nehezítette, de sikerült venni az akadályt. Az utolsó szakasz azért még próbára tette az embert. A feltört fagyott úton azért egy kicsit engedett a fagy, így a csúszósságon ez is segített, több figyelemre késztetve a túrázók társaságát.

Szilasligetet a HÉV vágányai mentén közelítettük meg. Itt szeretném megjegyezni, hogy utunk során nagyon sok helyen találkoztunk a települések szélén szétszórt kommunális hulladékkal. Sajnos az emberek előszeretettel szabadulnak meg a nem kívánt dolgaiktól a természet közelében. Talán egyszer sikerül szellemileg is eljutniuk oda, hogy mindent ott gyűjtsenek, ahol annak a helye van. De talán ez is csak olyan vágyálom, ami sosem teljesül majd, mindenesetre szomorú látványt nyújtott pont a cél előtt a sok eldobált lim-lom…

A Közösségi Ház már nem volt messze, majd a sorunkat kivárva meg is kaptuk a szokásos oklevelet és a kitűzőt.

Ez a túra nem is annyira a szintekről szólt, mint inkább a távolság legyőzéséről. Két ünnep között mindenképp egy jó választás egy kis levegőzésre. Volt egy-két emelkedős is azért, és a táj is szép látványt nyújtott, szóval mindenkép jó választás volt.

Köszönet a szervezőknek a túra lebonyolításáért, és nem utolsó sorban a csapattársnak a jó társaságért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2012. december 30.