2013.
január 27.
Megint
szólt az ébresztő, és mint a jó túrázók „kakasszóra” keltem. Gyors táska
összerámolás, és irány a buszmegálló. A Blahán volt a találkozó, s innen pedig
a cél Nagykovácsi volt, következő túránk színhelye. A plébániát nem volt nehéz
megtalálni, itt már amúgy is gyülekeztek az emberek, és indultak is útnak
egymás után. Regisztráció után mi is nekivághattunk így a napnak. Szokásos kis
csapatunkból hárman néztünk ennek a napnak elébe.
A
S jelzésen nekiindulva meg is kezdtük mi is a túránkat. Nagykovácsiból kiérve
egyből egy szekérúton találtuk így magunkat. A nap akkor bújt ki a horizont
fölé, így szépen megvilágította a havas tájat. Reggel a hírekben mindenfelé
nagy fagyokat mondtak, és ez nem is volt másképp, mert elég szépen meg is volt
fagyva minden. A szekérúton a keréknyomban araszoltunk előre, de a hóréteg
megfagyott teteje elég szépen meg is bírta az embert sok felé. Szép óvatosan
emelkedett is utunk, s nem sok idő múlva meg is érkeztünk első ellenőrző
pontunkhoz, és a menetlevélen szereplő kérdést megválaszolva mehettünk is
tovább.
Innen
a kerítésen vagy forgóajtón, vagy létrán átjutva haladtunk tovább, most már a K+
jelzésen. Ez egy nagyon szép része volt a túrának. A lefagyott és lehavazott
fák nagyon szép látványt nyújtottak. Folyamatosan emelkedett is utunk, így a
környező részből egyre többet lehetett látni, ahogy haladtunk felfelé.
Kanyargott is az utunk, s lassacskán felértünk a Kutya hegyre, majd innen a
völgybe alá ereszkedve meg is érkeztünk a második pontunkhoz, ahol pecsétet
kaptunk a menetlevélbe, és egy kis szívmelegítőt meg máshová.
Ezután
már a K jelzésen folytattuk utunkat, és haladtunk a kitaposott úton tovább. Egy
idő után itt is emelkedtünk felfelé, jelzést nem lehetett már látni, mert az
mind a földön lévő kövekre volt festve, így esélyünk sem volt az utat követni,
de nem is kellett, mert szépen ki volt már járva az út. Aztán egyszer csak meg
is indultunk a csúcs felé. Ez egy elég érdekes szakasza volt a túrának. Ugyanis
a hó megolvadt a napokban, de szépen le is fagyott, így néhol szinte tükör jégen
kellett felfelé kaptatni. Ez azért elég jól belassította az embereket, és
mindenki más módszerrel haladva jutott lassacskán felfelé. Kerestem én is az
enyhén havas mélyedéseket, mert ott azért a cipő az betapadt, de nem lehetett
elég óvatos az ember. Nagyon kemény rész volt ez a túrán ilyen szempontból, de
megérte a fáradozást, mert a Nagyszénás tetejére, ami elég kopasz volt, így
azonban gyönyörű panorámát nyújtott a környező tájra, s az alattunk elterülő
településekre is. Itt nem időztünk sokat, folytattuk utunkat, csak most már a
lefagyott részen lefelé kellett ereszkedni, ami sokkal nehezebb volt, mint
felkaptatni. Volt aki a hátsó felén való lecsúszást részesítette előnyben, de olyan
is akadt, aki úgy gondolta, hogy négy ponton érintkezik inkább a talajjal, s
négykézláb haladt előre. Azért nehezen, de ez a rész is elmúlt, s a P jelzésre
váltva meg is indultunk lefelé, vissza Nagykovácsi irányába, hogy a nyolcasunk
felső karikáját ezzel le is zárjuk. Vissza is értünk lassacskán a kiindulási
helyünkre, majd a P jelzésre ráállva folytattuk utunk. A következő pont is itt
volt, s ez is kérdés formájában volt feltéve.
A
P haladt tovább utunk felfelé. Itt kijárt úton tudtunk menni, és így jutottunk
egyre beljebb az erdőbe. Kisvártatva a P∆-et követve kellet folytatni utunk, de
a táj itt sem változott, kanyargott az utunk, s néha szép látvány tárult elénk
a tisztások környékén, ahol a táj azt a jó lehavazott képét mutatta. A nap most
már elbújt a felhők közé, így esélytelen is volt, hogy a fagy engedjen, de nem
is bántuk, mert a lefagyott utakon azért nem volt rossz az előbbre jutás. Egy
idő után megint csak ereszkedni kezdtünk, s lassan el is jutottunk a következő
ellenőrző ponthoz, ahol pecsét és csoki volt a jutalmunk.
Innen
a Z∆ jelzésen megyünk tovább, és itt is folyamatos lefelé ereszkedés várt ránk.
Nem sokkal később ott is volt a megválaszolandó kérdés, s a szép kilátás is,
mely az alattunk lévő tájra nyílt, a Tarnai pihenőnél.
Tovább
is a Z∆ jelzést követtük, majd nem sokkal később egy kereszteződésnél
ráfordultunk a S+ jelzésre. Most jött az a rész, amikor a „nyolcasunk” alsó
részét húztuk meg éppen. Itt ilyen kis szakaszokból tevődött össze utunk, mert
lassacskán el is értünk egy másik kereszteződést is, amitől már a Z+ jelzést
kellett követni. A dózerúton jól lehetett haladni, mert fel volt szórva
rendesen kaviccsal, a nagy járművek haladását megakadályozandó, így nem kellett
csúszkálástól tartanunk. Így kanyarogtunk tovább, s meg is érkeztünk az Anna
vadászházhoz, ahol Csergezán Pál sírját rejtette a táj a közelben, s az ő
születési dátumát megválaszolva igazoltuk menetlevelünkbe, hogy jártunk ezen a
helyen is.
Innen
már nem volt sok hátra, mert ez az utolsó pont volt, így már jóformán csak
vissza kellett térnünk Nagykovácsiba. Ezt a Z jelzésen kellett megtennünk. Az
úton volt aki szánkózással töltötte az időt, ez is jelezte nekünk, hogy
közeledünk a település széléhez. Folyamatosan ereszkedtünk már alá, s a
távolban ki is lehetett venni a házakat. Ez a rész már hamar elment, s vissza
is értünk a plébániához, s megkaptuk a kitűzőt és az emléklapot. A szervezők
pogácsával és meleg teával várták a beérkező túrázókat.
A hazaút is hamar elment, mert azért most viszonylag közeli célpontot választottunk.
Mindent
egybevetve egy szép túrán voltunk túl ismét csak. Láttunk szép tájakat, szép helyeket
ismerhettünk meg, s sok emlékkel gazdagodtunk megint.
Köszönet
a szervezőknek a rendezésért, és a csapattársaknak is, a szép és vidám túráért!
Sporttársi
üdvözlettel!
Ádám Attila
Budapest,
2013. január 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése