Balatoni kék téli 30

2013. február 17.

A reggel hamar elérkezett, és irány az állomás, mert a túra megközelítése vonattal történt. A peronon álmos emberek sorakoztak, s a szokásos vasárnap reggeli melankólia még mindenkit átjárt. A vonat megérkezett és irány Pétfürdő, mert ott volt a rajt.

A mostani túrának ketten indultunk neki, s az állomáson meg is kaptuk a kis menetlevelünket, és kezdődhetett is a túra. Az idő olyan szomorkás volt, egész nap szürke egybefüggő felhőréteg borította be az égboltot, így nem nagyon kellett a napsütés miatt aggódni. Pétfürdőn a házak között lassan kijutottunk a nyílt részre. A K jelzésen kellett csak ma is haladni, igaz ebben voltak megszakítások, de ott is a szalagok mentén lehetett tovább jutni. 

Eleinte lankásabbnak mondható dombokat kellett megmászni, ahogy az út is haladt. Itt hó nem volt, így az nem nehezítette az előbbre jutást, de a föld fagyos volt, így sártól sem nagyon kellett tartani. Kisebb emelkedőket leküzdve kellett előre haladni. A táj melankolikus hangulatát nem nagyon volt, ami megtörje. A csupasz fák és az alvó növényzet látványa még a téli képét mutatta. De ne is várjon az ember mást így február közepén. A jelzést egy helyen elhagyva a szalagozást követve egy bokrokkal és fákkal megtűzdelt dimbes-dombos vidéken kellett előbbre jutni. Itt voltak kisebb emelkedők is, de nagyon nem kellett az embernek megerőltetnie magát. Egy földútra kiérve azon folytatódott tovább a jelzett útszakasz, s egy sziklás fal mellett elhaladva el is jutottunk a Séd patak mellé, s itt kereszteztük is a mostanra szüneteltetett forgalmú vasútvonalat. Innen már nem kellett sokat menni, és be is értünk Királyszentistvánra, az első ellenőrző pont is itt volt (12,5 km).

Kis pihenés után folytatódott is utunk. A K jelzést követve kiértünk a faluból, s a földúton haladva elkanyarodtunk a főút mellett. Itt a hegyre vezetett fel az utunk. Elég érdekes volt, ahogy olyan hullámvasút szerűen jutott egyre feljebb az ember, mert valamennyi menetelni kellett fölfelé, de aztán jött is egy lejtősebb szakasz, s ez váltogatta egymást párszor. A Mogyoró hegy sem tudta azért utunkat állni, s lassacskán a csúcs is meghódításra került, s innen lefelé vezetett az utunk, Litér irányába. A falu mellé beérve a főutat kellett követni, s majd érintettük is a Z fogadót, második ellenőrző pontunkat (15,8 km).

A településről hamar kiértünk, az útravalót a déli harangszó jelentette, s az erdő szélén haladva folytattuk túránkat tovább. A jelzést szalagozás segítségével tudtuk követni néhány helyen. Itt már hó is volt, és lehetett ezt is taposni. Voltak már előttünk, így szerencsére nem nekünk kellet az utat kijárni. Szép tájak következtek ezen a részen is. Leveleiktől megszabadult fák, s bokrok övezték sok helyen az utat. Aztán még azért szint is volt benne, mert itt is kellett néhány helyen felfelé kapaszkodni. Egy erdőből kiérve viszont már nem volt messze a cél. Legalábbis légvonalban, mert azért gyalog még kellett kicsit haladni. Vörösberénybe a főutat keresztezve jutottunk. Itt aztán kanyargott az utunk, majd bejutottunk a Malom völgybe. Itt az út sok helyen csak egy kis csapás volt a hóban, de a szép téli táj feledtette az emberrel az apróbb kellemetlenségeket. A pihenő után már nem is volt gond, mert itt már aszfaltozott úton kellett csak menetelni. A régi református erődtemplom előtt értünk ki a főútra, a jelzést követve. Ezen az úton kellett továbbhaladni Balatonalmádi felé. Oda beérkezvén már csak a buszpályaudvar felé kellett lefordulni, s a szalagozást követve meg is érkeztünk a célba (28,3 km). Az elmaradhatatlan emléklap és kitűző átvétele után már csak az állomásra kellett kijutni.

A vonatra nem kellett sokat várni, és egy Székesfehérvári átszállás után nemsokára sikerült is hazajutni, s ki lehetett pihenni a fáradalmakat.

A túra szép helyeken vezetett, s az időjárás is kedvező volt. Szintet sokat nem kellett leküzdeni, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy keresse fel majd még ezt az útvonalat is az évek folyamán.

Köszönet a szervezőknek a szép túráért és a jó rendezésért! Az oda és visszajutásban segítséget nyújtó embereknek is, és nem utolsó sorban köszönet a túratársnak is a nap közbeni jó társaságért!

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila

Budapest, 2013. február 18.