2013. május 11., szombat

Jubileumi Mátra MATT


2013. április 26-28

Egy kicsit rendhagyó túráról szeretnék most beszámolni. Igaz van még hasonló az országban, de én ezen szoktam részt venni, és ezt szerettem meg. Hátha lesz még, aki esetleg kedvet kap hozzá.

Egy évben ebből a túlélőtúrából kettőt szoktak megrendezni, egyet tavasszal, és egyet ősszel. A mostani tavaszi a Mátrában volt, hiszem a 30. MATT-ról van szó, és az első is a Mátrában volt, így mindig visszatér a kerek évfordulóra az első rendezés színhelyére. Alapjában véve tehát országjáró túráról van szó, így nem egy fix helyen kerül megrendezésre.


A túránk célpontja nem volt más, mint Mátraszentimre. A menetrend az szokott lenni, hogy a pénteki napon mindenki megérkezik, majd 22 óra környékén a megnyitó beszéd után minden csapat megkapja a menetlevelet. Egy csapatnak minimum 2 főből kell állnia, és maximum 5 fő lehet. A menetlevélben a különböző pontok koordinátái szerepelnek, kiinduló pont mindig az adott bázis szokott lenni, most jelesül Mátraszentimre volt, mint azt már említettem. A térképen a pontokat megkeressük, majd bejelöljük. 45 pont szokott lenni, az úgynevezett őrizetlen pont, amit úgy igazolunk, hogy ott jártunk, hogy a menetlevélen egy megfelelő helyen beírjuk a választ, amit csak az adott ponton tudhatunk meg. Vannak még őrzött pontok is, amelyek elérése után feladatokat kell végrehajtani plusz pontokért. Van még egy harmadik fajtája a pontoknak, ezek is őrzött pontok, de általában csak másfél óráig vannak nyitva, és ott is egy feladat elvégzése a cél.
Tehát, miután bejelölgettük az összes pontot a térképen, jöhet a stratégia megválasztása. Ekkor számba kell venni, hogy az őrzött pontok mikor is vannak nyitva, mert ezek érintése nagyobb pontszámot ad, mint az őrizetlen pontok érintése. Így kialakul egy útvonal, amit a csapat végigjár. Tehát a tervek meg voltak, már csak neki kellett indulni az útnak.

Csapatunk megindult tehát az éjszakának. Már Mátraszentimrén volt két pont, amit sikerült is begyűjteni, s a menetlevélen rögzíteni. Innen aztán belevetettük magunk a sűrű erdő mélyébe. Elég szép nagy telihold volt éppen, s ez is segítette utunkat valamelyest. De a fejlámpa, vagy éppen más világító eszköz sem maradhatott el, mert a turistajelzéseket csak így veszi észre az ember, nem beszélve az útjába kerülő tereptárgyakról. A Z jelzésen eljutottunk Mátraszentistvánra, s útközben itt is sikerült még pontokat szerezni. Itt kérdés volt, hogy hány méter a piros sípálya összes hossza, de sajnos a sötétben nem találtunk semmi olyat, ami ezt hirdette volna, így nem akartuk az időt húzni, és tovább is vettük az utunk. A pályák egyébként nagyon szép látványt nyújtottak. A felvonó oszlopok fölött a Hold uralta az eget, s valami nagyon megkapó volt ebben az egészben, az ember elnézegette volna még egy jó darabig. Az erdőben is nagyon kellemes nyárias volt az idő, nagy szerencsénk volt így tehát az időjárással is, mert azért az őszi versenyeken volt már, hogy fagyba is sikerült belefutni, csak az volt a gond, hogy nem úgy készültünk akkor. De most más volt a helyzet, és a jó időben jó volt ez az éjszakai séta.
Innen a Z+ jelzésen folytattuk tovább utunk, ami a Hutahelyi patak völgyében vezetett. A terep nem volt vészes, de az embernek oda kellett figyelnie a lába alá, mert a nemrégiben elolvadt hó, és az azóta is lehullott csapadék néhol elég instabillá tette a talajt, így voltak helyek, amik megsüllyedtek az ember lába alatt. A hutahelynél megtaláltuk a kemencét, amihez a feladat kapcsolódott, s tovább indultunk a Z□ jelzésen, a Csörgő patak völgyében. Itt a patakot kerülgetve kellett haladni. Egy párszor át is kellett kelni rajta, de nem volt nagy a vízhozama szerencsére, így meg voltak a helyek, ahol tudtunk haladni. Szép volt az erdő így sötétben is, s ha engedte a tempó, néha szét is lehetett nézni, és lehetett látni, hogy milyen helyeken is haladunk. A patak völgyében volt egy régi malom, s ennek a romjánál volt a következő lejegyeznivalónk. A sötétben kicsit nehéz volt a táblát észrevenni, de szerencsére az is meglett, s folytathattuk tovább utunk.
A jelzések összefonódásánál kellett megkeresni a Vándor forrást, majd az arról feltett kérdésre válaszolni. A forrásokkal sötétben annyival könnyebb dolgunk van, hogy ha nincs kiapadva, akkor a víz csobogásáról azért meg lehet találni. De ez is azért figyelmet igényel, mert hamar el tud mellette menni az ember. Innen a hegy oldalán visszakaptattunk, s a közelben lévő barlangot kellett felkeresni, aminek a bejáratát kellett szemügyre venni. Az idő azért telt így az éjszaka folyamán is, mert már 3 órája voltunk ekkor úton, és azért sikerült jegyzetelgetni a menetlevélbe. Utunk ezután az általunk először érintendő őrzött pontig vezetett, ami az Ágasvári turistaháznál volt. Itt a feladat az volt, hogy csavaranyákat kellett lapjával egymásra helyezni, egy pálcika segítségével. Több-kevesebb sikerrel ezt a próbát is sikerült kiállni, tíz darabot kellett volna egymásra tenni, de hétnél több nem akart összejönni. A sötétben egy fekete macsekkal is sikerült találkozni. Gondolom a sok ember nyüzsgése őt is elszórakoztatta, meg eléggé barátságos is volt. Meglehet, hogy az erre járó túrázók eléggé barátságosak vele szemben, így ezért volt ennyire kezes. Ámbár ki tudja, lehet, hogy a telihold csalta elő ezt a fekete gyöngyszemet ebben az éjszakai órában…
Utunk innen a csúcsra vezetett, mert ott is volt egy pont, amit belevettünk az utunkba. Viszonylag sokat is ért, mert a feljutás egy elég szép kis teljesítményt kívánt meg az embertől. Perceken keresztül csak a felfelé kapaszkodás jutott most nekünk. A szél egyre jobban fújt, hogy kikerültünk a védett völgyből, de ez azt is jelentette, hogy a csúcs már nincs messze. A sziklás terepen nagyon kellett figyelni, hogy hova is lép az ember, mert eléggé meredek volt a hegyoldal, és hamar megvan a baj ilyenkor. De egyszer csak ott is voltunk a tetőn, s a kilátás kárpótolt minket mindenért. Az alattunk elterülő Bátonyterenye uralta a tájat, s a környéken elterülő településekkel jelezte, hogy azért az emberek itt vannak a környezetünkben.
Kis szusszanás, és a pont begyűjtése után visszavezetett utunk a turistaházig, majd onnan a P jelzésen továbbhaladva Mátrakeresztes volt a következő település, ami felé vezetett az utunk. Az Ágasvárról leereszkedtünk folyamatosan a Csörgő patak völgyébe ismét, és itt haladtunk tovább. Ezen az úton két pont volt, amit kellett érintenünk, s mind a kettőt sikerült is megtalálnunk, s a menetlevélen rögzítenünk. Ezen az útszakaszon kezdett ránk virradni. Először a madarak éneke töri meg az erdő csendjét, majd a fák között lehet is látni, hogy az ég kezd más színt ölteni. A Hold is már a másik felén járt az égboltnak, s eljött az ideje, hogy másnak adja át a helyét, mert már segített az éjszaka eleget, de azért a nappali fényben jobban érzi magát az ember így túra alatt. Mátrakeresztesre beérve a csapat kis pihenőt tartott. Voltak itt másik csapatok is, és ők is fújtak egy kicsit. Mindenki a felszerelését igazgatta, vagy épp csak egy kicsit elnyújtózni vágyott az éjszaka után. A Menetlevélhez kaptunk még úgynevezett Transzfer feladatokat is, ami jelen esetben egy tesztlapból állt, amin a Mátráról, és az ott fellelhető nevezetességekről adtak fel kérdéseket. A pihenő alatt én ezt töltögettem, mert volt nálunk leírás is, ami a turistakalauzban volt megtalálható, s sok kérdésre ebben meg is volt a válasz.
Kis idő után tovább folytattuk a pontvadászatot, s a Zsivány barlang felkutatása, valamint a Lyukas-kő megkeresése után a P jelzésen tapostuk tovább a kilométereket. A Nap ekkor már fent volt az égen, s amint kisütött, még melegebb is lett a reggel. Szokatlan volt ez az eddigi tapasztalataim után, mert már pólóban sem fázott az ember. De a jó időnek csak örültünk, s a napfényben is jobban telik már az idő. Útközben a Tót forrásnál is volt egy pont, de ezt sötétben azért elég nehéz lett volna megtalálni, voltak akik világosban is megküzdöttek vele, és ha az ember nem veszi észre a jelzést, hogy az útról hol kell letérni, akkor könnyű mellette elmenni. De sikerült ezt is megtalálni, és haladtunk tovább immár felfelé, mert várt minket a Szalajkás-tető. Amit a P jelzésről a Z+ jelzésre átváltva sikerült megtalálnunk. A tetőnél is begyűjtöttük a pontot. A Z+ jelzésen tovább haladva utunk a Hidegkúti turistaházhoz vezetett, ahol egy újabb őrzött pont várt minket. Itt a feladat az volt, hogy két fa közé kifeszített kötélen kellett egyensúlyozva - vagy épp ki hogyan is képzelte el a dolgot-, előre haladni. Több próbálkozás után megelégedtünk az eredménnyel, amit addig elértünk, s indultunk is tovább. A közelben volt a Hideg kút is, aminél kérdés is volt, s persze a vízkészletet is sikerült itt kiegészíteni. Nagyon jó, hogy így, érint az ember forrásokat is út közben, mert nem ez volt az első hely, ahol sikerült feltankolni. A víz nagyon jó és hideg is volt, így hát dupla volt az élvezet.
Visszakaptattunk az útra, s továbbra is a Z+ jelzésen meneteltünk. Itt keresnünk kellett egy vadászlest útközben, de sehogy sem akaródzott előbukkannia, így hát jó kis mászkálás és bosszúság után tovább haladtunk. A Tölgyes rét következett, ahol egy vadetetőnél volt a következő pontunk. Itt egy jókora darab só is volt, hogy az állatoknak legyen mit nyalogatni is, meg egy szép nagy dagonya is, hogy legyen miben hűsölni. Amolyan állati gyorsétterem volt ez, ha élhetek ekkora képzavarral.
Folytattuk utunk, továbbra is a Z+ jelzésen, s ott volt előttünk egyszer csak a Tót-hegyes. Eddig viszonylag sík részen voltunk túl, de a jelzés az oldalára felkaptat azért, s úgy kerüli csak ki balról, így azért az a felkaptatós rész is kivesz már ilyenkor az emberből. Viszont szép volt ez a hely is, meg az idáig vezető út. Talán pont emiatt volt nagy kontraszt bennünk, az ez után következő útszakasz miatt. Az erdőben itt fakitermelés folyt. A fák levágott ágai végig beterítették a hegyoldalt, s a turistautakat sem kímélték. Szégyen, ahogy itt az erdővel bántak. Tipikusan csak a fát elvitték, de gondolom, hogy újra telepítés, vagy épp tereprendezés nem lesz majd benne a programban, csak a jó kis faanyag kitermelése és pénzzé tétele az erdőből, a többi meg nem számít. Nem tisztem, és nem is kötelességem erről írni, de mint természet járó és szerető ember, azért úgy gondolom, hogy egy ilyen írás elvisel néhány ilyen sort, és mindazok, akik olvassák, azt hiszem, hogy hasonló képpen vélekednek felőle. Szóval szép lenne ez a rész is, mint ahogy voltak is szép részek, de így belerondítva az erdőbe nem volt olyan nagy az élmény.
Szóval most már lefelé koptattuk az utat, a Keresztesi-nyereg felé, s meg is találtuk következő pontunkat is. Itt picit haladtunk az erdészeti úton, majd a Z jelzést követve, ismét a fák közé vetettük magunkat. Itt nem messze volt a Kaszala-kert, ahol ismét csak egy pontot érintettünk, s sikerült is szusszanni egy kicsit. Aztán kaptattunk tovább felfelé a Z jelzésen, mert már nem volt messze Pelyhes-rét, ahol ismét egy őrzött pont következett. Itt tűbe kellett cérnát fűzni. Jó kis pihentető volt ez így dél felé, s az egész éjszakás mászkálás után jó kis türelem játék. De aztán ezt az akadályt is sikerült venni, és indultunk is tovább.
Itt az utunk a főúttal együtt haladt, és nagyon szép kilátás is nyílt az alattunk elterülő vidékre. Jó párás volt az idő, meg fülledt meleg is, szóval az ember érezte, hogy majd egyszer csak megjön az eső is, de még a vihar fellegek nem voltak kialakulva, így nyugodtabban kaptattunk tovább. Kis idő múlva a jelzés el is hagyta az utat, s a Z∆ jelzésre egy kicsit rátérve meglátogattuk a Győr-hegyi sípályát, ahol megint csak volt egy pont, majd visszafordulva és a Z jelzésen továbbindulva megkezdtük utunk hátralévő részét vissza Mátraszentimrére. Persze a figyelmünk már lankadt, és vissza kellett jönni Bagolyirtásra, mert itt kihagytunk egy pontot. Végül ezt is sikerült begyűjteni, s a visszaútban még két pontot is megint csak meglátogattunk, majd lassacskán meg is érkeztünk Mátraszentimrére. Itt beugrottunk egy vendéglátó helyre egy hamburgerre, meg egy lángosra, s közben a maradék Transzfer feladatot is sikerült befejezni. Úgy gondoltuk, hogy mára ennyi nekünk elég volt, így visszamentünk a bázisra, s a Menetlevelet is leadtuk.

Általában mindig a helyszínen szálltunk meg, tornateremben, vagy épp iskolateremben pihenve, de most Bagolyirtáson várt minket a szállás. Elmentünk hát kocsival a szállásunkra, és egy jó zuhany után jöhetett egy kis szieszta. Estére visszamentünk a bázisra, mert vacsorával vártak minket a szervezők. Aztán megint csak jöhetett a jól megérdemelt pihenés.
Reggel az ablakon kitekintve lehetett látni, hogy vizes a táj. Éjjel eső volt, és ez fel is frissítette a levegőt. Már nem volt olyan fülledt az idő, s friss hűs légáramlat járt a fák között. Összeszedtük a cuccainkat, elhagytuk a szállást, és elmentünk a bázisra, mert következett az eredményhirdetés.
Mindig az utolsó csapattól előre haladva történik az eredmények felsorolása. Ekkor kapjuk meg okleveleinket is. A mi csapatunk a 61. helyen zárta a jubileumi túrát. Ez a teljesítmény, most ennyire volt elég.
Végül az első csapat is átvehette a vándorserleget, és a hozzá járó pezsgőt is, és a csapatok élményekkel teli hazaindultak.
Mi is beültünk a kocsiba, és a Mátráról lekocsikázva elbúcsúztunk ettől a tájtól, amihez most már még több emlék fűzi az embert.

Jó az ilyen fajta túra is. Nem olyan, mint a szokványos teljesítménytúra, mert itt az útvonalat mi magunknak választjuk meg. Éjjel is lehet menni, meg a több napos rendezvénynek is megvan így a hangulata. Az élmény tehát más, de én szeretem is, nem hiába hatodik alkalommal sikerült most részt vennem ezen a rendezvényen.

Köszönet a szervezőknek a rendezésért és a nehézségek leküzdéséért! Köszönet a csapattársaknak a jó túráért és a szép eredményért!

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila


Budapest, 2013. május 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése