Éjszakai zörejek 27

2013. szeptember 27.

Egy dolgos munkanap után ketten vágtunk neki ennek a kis éjszakai túrának. A helyszín Hűvösvölgy volt, és környéke. Busszal és villamossal közelítettük meg a rajtot. A hűvösvölgyi végállomás alatt volt a rajt elhelyezve, s innen vágtunk neki a távnak.

Az éjszaka szép sötét volt, mivel a Hold kicsit később szándékozott felkelni, a csillagokat is takarta a foszlányos felhőréteg. Fejlámpáinkat beüzemelve megkerestük a S jelzést, és el is indultunk rajta. Kisvártatva átkeltünk a Nagykovácsi úton, majd haladtunk tovább az erdőben. Az út szépen emelkedni kezdett, így a ruháinkból le is lehetett venni, mert a fűtés hamar beindult. A jelzett út eléggé sziklás volt ezen a részen, és a sötétben igen csak forgatni kellett a lámpát, hogy észre lehessen venni a kiálló részeket. A túra nevét meghazudtolva igen nagy csönd volt az erdőben, csak a többi túrázó zavarta meg időnként az éjszakai békét. Idővel elértük egy elágazáshoz, aminél a S∆ jelzésre kellett áttérni, és föl kellett menni a Kis- Hárs-hegyre, ahol a kilátó mellett volt az ellenőrző pont (1,8 km).

Innen az előző elágazásig kellett visszamenni, majd folytatni az utunk a S jelzésen. Itt megint csak emelkedett tovább az utunk. Egy fahídon átkelve, és a szerpentinszerűen haladó úton felfelé, el is értünk a Kaán Károly kilátóhoz. A kilátó mellett elhaladva immár lefelé tartott az utunk. Amit idáig megtettünk fölfelé, most lefelé kellett. Csöndes volt itt is az erdő, csak a nadrágok súrlódása és lépteink zaja hallatszott. Utunk alsó részéhez Szépjuhászné állomás mellett értünk, ahol a hegyoldalból lebaktatva és a síneken átkelve mentünk tovább. Az úttesten is átkelve a P jelzést követtük a hegyre fel. Ez a jelzés vitt fel minket az Erzsébet kilátóig, persze az út ez nem volt ilyen gyors, mint amennyibe ezt leírni kerül, de nem sok minden történt fölfelé. Kereszteztük néhányszor a fölfelé tartó aszfalt utat, és botladoztunk az erdőben az előttünk lévő rögös úton. A hegy tetején a kilátónál volt következő ellenőrző pontunk (5,5 km).

A kilátótól a Z∆ jelzésen vitt le az utunk, majd a libegő végállomása mellett elhaladva Normafát kellett megközelíteni, amit a műúton haladva volt a legkönnyebb végrehajtani. Itt az ismert forraltbotos/réteses büfé padjainál kaptuk meg következő pecsétünket (7,8 km).

Itt a kilátást megcsodálva és utunk egyik következő állomását megszemlélve (Hármashatár-hegy), nekivágtunk a folytatásnak. A Z jelzést kellett követni, amit segített a szalagozás, ami mutatta nekünk az utat sokszor a sötétben. Addig kellett mennünk, amíg el nem értük a Tündérhegyi utat, majd az úton továbbhaladva kellett poroszkálnunk. Az aszfaltról akkor kellett letérnünk, amikor a Z∆ keresztezte. Ekkor lefelé indultunk, hogy majd az alsó részen elhaladjunk a Tündér-szikla alatt. Itt lépcsős rész volt kialakítva az úton, ahol lefelé kellett ereszkedni. A Tündér-sziklánál a Z jelzést kellett követnünk, és ereszkedni tovább. Az alsó résznél a libegő alatt elhaladva, és elfordulva folytatódott a jelzés. Párszor már megfordultunk itt túrákon, de aki először járt erre annak a sötétben azért jó kis móka lehetett ezen a részen megtalálni a tovább folytatódó utat. Most egy kicsit ismét felfelé mentünk, majd egy kissé eldugott helyen, egy szűk ösvényen fordul le a jelzés a szélesebb útról. Ennek az alján érjük el a Budakeszi utat. Itt a jelzés házak között halad, érintettük a Kuruclesi utat, majd a Gyémántos lépcsőn is felkaptattunk. A Z a Szerb Antal utcán halad tovább, majd a Fekete István utca után el is érjük a Hűvösvölgyi utat. A villamos vágányok alatt a Nagyhídnál kellett átkelni. Innen megint csak kanyarogtunk az utakon, amit a Z jelzés is követett. A Battai lépcsőn is fel kellett kaptatni, majd a Csalán út után egy lépcsős résznél elkanyarodva és a lépcsőkön fölsétálva jutunk el ismét az erdős részhez. Itt a jelzésen haladva kisvártatva az Apáthy-sziklához érünk, ahonnan ismét kilátás nyílt az alattunk elterülő városra és tájra. Szemben velünk már ott volt az Erzsébet kilátó, valamint a Széchenyi-hegy jellegzetes adója, ahol nem is olyan rég fogyasztottuk a kilométereket. Újra felkerekedve elhagytuk a sziklát, és a hegyoldalban követtük az utat. Itt nem volt már sok látnivaló ismét, csak a jelzést figyeltük. Egy helyen egy lépcsőnél leértünk egy utcáig, majd a másik oldalon folytattuk is utunk, és kaptattunk felfelé a hegyen. Itt hol meredekebben, hol kevésbé emelkedik az út, amin el is jutottunk következő ellenőrző pontunkig, az Árpád-kilátóig, ahol a pecséten kívül frissítőt és müzli szeletet is kaptunk (15,9 km).

Innentől egy hármas jelzést kellett követni, de abból minket még mindig csak a Z érdekelt. Egy rétnél a másik két jelzés egyébként is elfordult, így már csak a Z jelzést követtük. A Szépvölgyi út mellett haladva megy az ösvény is, amin meneteltünk, majd a Selyemakác utcánál át is kelt rajta. Az utca kanyarulatában viszont el is hagyja azt, és ismét erdei úton haladtunk tovább rajta. Ez a rész megint csak nem lopta be magát a szívembe, mert itt is elég sok buktató volt az úton. Vagy ha épp nem a kiálló kövek idegesítették az embert, akkor a talpunk alá bekerülő kisebb köveken az egyensúlyozás. A Hármashatárhegyi útnál a Z jelzéstől búcsút vettünk, és rátértünk a K jelzésre. Ezen haladtunk tovább a hegy oldalában felfelé, majd a bokrok mellett elkacskaringózva fel is jutottunk a Hármashatár-hegyre, ahol következő ellenőrző pontunk volt (19,2 km).

Itt is szép kilátás tárult elénk, de a friss időpont és az amúgy is ledolgozott nap után már annyira nem hatotta meg az embert. A Hármashatár-hegyről lefelé itt egy jelzetlen úton kellett tovább haladnunk lefelé. Na, az eddigiek után rájöttünk, hogy ez az út minden pálmát elvisz. Nagyon köves volt, de nem olyan apró, hogy ne törődjön vele az ember. A szélén, úgy ahogy sikerült rajta elbotorkálni. A leírás szerint is meredek és köves volt, de szerencsére vízmosás nem volt rajta. Képzelem, hogy akkor milyen lehet. Rövidesen azért csak jött a S jelzés, és mi arra váltottunk rá. Ezen jutottunk el az Újlaki-hegyre, ami a kiálló szikláival lopta bele magát a szívünkbe, ezzel bizonyítva be azt, hogy a rossz út után lehet még rosszabb is. Meredek, erősen sziklás rész volt ez, jó kis figyelmet igényelt az embertől egyben lejutni róla. A S jelzésen jutottunk el így a Határ-nyeregbe, ahol a K jelzésen folytatódott utunk. Ezen úgy jó két kilométert kellett menetelnünk, majd ismét becsatlakozott a S jelzés is. Így keltünk át egy hídon az Ördög-árkon, ami után a Hűvösvölgyi út következett, és a villamos vágányok, amik alatt itt is egy aluljáró vezetett. Ebből kiérve egy lépcső következett, amin felsétálva elénk tárult túránk célja is, ahonnan elindultunk néhány órával korábban (23,6 km).

Megkaptuk kitűzőinket és emléklapjainkat, valamint a rendezők még zsíros deszkával szolgáltak.

Elpakoltuk cuccainkat, majd a buszállásokhoz lesétálva kisvártatva jött is az éjszakai járat, amivel a Széll Kálmán térig lehetett eljutni. Innen megint csak egy rövid séta volt a Déli, ahol egy kis vonatozás után már nem volt sok hazáig.

Jó kis túra volt ez is így a heti megpróbáltatások lelazítására. A rossz emlékeket csak a sziklás részekre való visszagondolás kelti, de sok minden látnivaló belefért ebbe a 23 kilométerbe. Az idő sem volt rossz. Hideg volt, de ez már hozzátartozik az őszi estékhez. Talán az ellátás nem annyi volt, mint amit az ember elvárt a befizetett árhoz képest, és a kitűző is kicsit érdekesre sikeredett, de az útvonalra nem lehet panasz. A szalagozás is jó volt, ott ahol nem tudhatta az ember, merre is kell menni, sokat segített a sötétben.

Köszönet a szervezőknek a túra megrendezéséért, és a pontőröknek a jó kedvért ebben az időben. Nem utolsó sorban köszönet illeti a túratársat is az éjszakai kitartásért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013 október 1.