2013. október 23., szerda

Vándorbottal a vasparipáért!

2013. október 19.

Korai keléssel kezdődött ez a nap. Ha az ember időben szeretne a rajtban lenni, és a vonatozást választja, akkor ez az egy lehetősége adódik. Bakonyszentlászlón volt a rajtja a túrának, és oda tartottunk vonatunkkal. Győr – Gyárvárosban kellett átszállni a személyvonatra, ami Veszprém felé tartott, és 8 óra után így érkeztünk meg a rajtnak helyet adó, bakonyszentlászlói vasútállomásra.


A túra megrendezése azt a célt szolgálja, hogy minél többen utazzanak az adott vasútvonalon vonattal, mert 10 éve megkongatták már itt is a vészharangot, mert bezárásra ítélték. A civil szervezeteknek hála, ez eleddig nem következett be. A másik dolog, az az, hogy egyik legszebb vasútvonalunk is ez a sínpár az országban, a Cuha-völgyben tekergő, és azt átszelő vasútvonalat nem sokan szeretnék feladni és feledni.

Ketten vágtunk neki ennek a mai napnak. Az állomás várótermében befizettük a részvételi díjat, és neki is indultunk a túránknak a vasparipáért. A P jelzésen kellett haladni, az állomás végében a bakterház mellett elhaladva lassan bevetettük magunk az erdős részbe. A reggel még kicsit hűvös volt, de a gyaloglásba hamar bemelegedett az ember, így a kabátoktól meg is lehetett szabadulni. Az erdő már szép őszi színekben játszott, amit később számtalanszor sikerült megcsodálni. Az őszi Bakonynak mindig megvan a maga kis varázsa, de természetesen ez az összes tájegységre igaz lehet. A nap még a felhők között bujkált, onnan később szándékozott a túrázókra lekandikálni. Sok szint nem volt ezen a szakaszon, ami jellemző volt a túra többi részére is. Egy kereszteződésnél a P+ jelzésre váltottunk át, és ezen haladtuk tovább. Erdős és mezős részek váltakoztak egymás után. Sokan választották ezt a napot kirándulásra is, mert sok más túrázóval is találkoztunk a nap folyamán. A meteorológia szép őszi időt jósolt amúgy is. Egy kereszteződésnél a S+ jelzésen elfordultunk a Pakuts-pihenő irányába, majd a P+ kis idő múlva újra mellénk szegődött, és így a két jelzésen el is értük az Alsó-Cuha-szurdokot. Ezt a részt csak érintettük, mert utunk a P+ jelzésen Vinyére vezetett. Itt a büfénél volt első ellenőrző pontunk (5,6 km.)
Vinyéről vagy szalagozás mentén, vagy a P jelzést követve lehetett tovább haladni a térkép szerint. Mi a szalagozást követtük. Felkaptattunk egy emelkedős ösvényes részen, majd egy útra kiérve folytattuk utunkat tovább. Itt kezdett a felhőréteg felszakadozni, és az őszi erdő színeit jobban kihozta a napsütés. A S jelzésen haladtunk tovább, majd a Z jelzésre ráváltva a Likas-kőhöz jutottunk el (8,5 km).
Innen a Z jelzésen haladtunk tovább. Az út mellett lefelé szép völgy terült el. Ez a jelzett út a Romer Flóris emlékút is egyben. Egy kereszteződésnél az út ketté vált, mi a Z∆ jelzésen haladtuk tovább, mert így el lehetett jutni a Pápalátó-kőig, ahol nagyon szép panoráma terült el előttünk. Miután megcsodáltuk az előttünk elterülő panorámát, és megfelelő mennyiségű fotót készítettünk az őszi színekben pompázó tájról, folytattuk tovább utunk, és lefelé kaptattunk a hegyről. Idővel újra csatlakozott a Z jelzés, és erről már le sem tértünk, úgy érkeztünk meg Fenyőfőre. Itt egy kis kocsmában megtaláltuk a következő ellenőrző pontunkat is (13,1 km).

Fenyőfőről visszafelé szalagozás mentén haladt utunk, majd erről a P jelzésre tértünk át. Csendes kis bakonyi falut hagytunk így magunk után, ahol volt szerencsénk még a déli harangszót is meghallgatni. Következő szakaszunkon volt a túrán a legmagasabb szintemelkedés, de ez is szinte észrevehetetlen volt, mert nem meredeken vágott neki a hegyoldalnak. Ami miatt még talán észrevehetetlenebb volt, az az, hogy nagyon szép tájon haladt az utunk. Időnként a feltámadó szél nagyobb adagokban szakította le a fákról az elsárgult faleveleket, és a napsütésben egyfajta őszi hóesésben lehetett így részünk. Tényleg leírhatatlan a táj szépsége, és nem is lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen látványban lehet része, annak, aki ebben az időszakban ellátogat ide, vagy épp a hozzá közelébe eső őszi erdőbe. Sajnos a fényképek nem adják úgy vissza ennek a résznek a hangulatát, de még így is szép látványt nyújt. A P jelzésen így haladtunk, és jutottunk el Csárda-tetőhöz (16,9 km).
Sajnos ehhez a részhez kapcsolódik túránk egyik legrosszabb élménye. Megkaptuk az ellenőrző ponton a pecsétünket, majd az előttünk lévők kérdezték, hogy merre is kell tovább menni, hol halad a P+. Mikor megmutatták nekik, mi is elindultunk utánuk, mivel a térképen a kijelölt útvonalként nekünk is a P+ volt a követendő útirány. Ezen egy jó darabon haladtunk, és nagyon szép helyen meneteltünk lefelé egy völgyes részben, a szalagozás és papír útjelzők is mutatták az utat. Aztán itt jött a fekete leves, mivel egy olyan elágazás következett, amit a mi térképünk nem jelzett. Valahogy a S jelzésnek nem kellett itt lennie. Az utánunk érkezőket kérdeztem, hogy ők is ezen a túrán vannak e, mert még az is lehet, hogy egy másik túra útvonalára tértünk rá. Aztán közölték, hogy ők a kisebb, 17 km-es távon vannak. Ez aztán a hideg zuhany. Az eddigi nyugodt túrát a gyors trappolás váltotta fel. Vissza kellett mennünk teljesen Csárda-tetőig, mert ott a P+ másik ágán kellett tovább menni. Jó 4-5 km-es kitérő volt ez, majd egy órás kiesést jelentett. Mikor visszaértünk Csárda tetőre, kiderült, hogy a 25 km-es táv is itt válik ki a miénkből, és arra is oda kellett figyelni. Sajnos a térképünkön nem volt jelölve, hogy figyeljünk oda, az útjelzőt meg nem láttuk, mert a másik oldalán voltunk, és ráadásul többen is voltak akkor az ellenőrző ponton, mikor ott jártunk, így ki is takarhatták előlünk. Így a 32-es távon utolsóként poroszkálva haladtuk tovább a véletlenek ilyen szerencsétlen összejátszása után.
Immár a jó P+ jelzésen haladtunk tovább kicsit keserűbb szájízzel, és a történteken bosszankodva. A tájra jóformán nem is tudtunk koncentrálni, csak arra, hogy fogyjon az út a talpunk alatt, és sikerüljön behozni valamit tetemes hátrányunkból. Nem teljesítmény túraként volt meghirdetve a táv, de a cél 18 órakor bezár, így azért haladnunk kellett. Szerencsére az út nem volt vészes, nem voltak benne nagy emelkedők, ezen a részen inkább lefelé tartott az utunk amúgy is. Egy helyen keresztezett a P jelzés is, de mi nem tértünk le róla. Ménesjáráspusztához érve, az erdő szélén fordultunk rá a Z jelzésre, ami az ellenőrző ponthoz vezetett (20,1 km).
Itt a pontőrök tájékoztattak minket, hogy az utolsók vagyunk, és vagy 20-30 percre haladnak az előttünk lévők. Így folytatódhatott tovább a trappolás. Szalagozást követve folytatódott utunk. Itt sem volt sok szint utunkban, így viszonylag jól tudtunk haladni. Igaz az előtte végrehajtott erőltetett menet sokat kivett belőlünk. Kis dombok mellett haladtunk el, és a napon is érződött már, hogy nem olyan az ereje, és lassan a horizont alá tart már. Ez sem hozott jobb kedvet, mert tudtuk, hogy menni kell. A hegyre visszatekintve viszont szép látványt nyújtott a táj. Idővel a szalaggal jelölt utunk belemet a K jelzésbe, így azon érkeztünk meg Szépalmapusztára. Itt a hotelt kellett megtalálnunk, mert a recepción kaptuk meg következő pecsétünket. Régi emlékek ugrottak be ezen a részen, mert két évvel ezelőtt hasonlóan kimerülve egy elég kemény túlélőtúrát teljesítettünk, és úgy látszik, ez jellemző erre a részre. A hotelban meg is kaptuk a pecsétünket, és menetelhettünk tovább (23,9 km).
A K, S jelzésekre visszatérve haladtunk a műúton, ami Borzavár felé tartott. Erről akkor fordultunk le, amikor a K és S kettéágazik, és mi a S jelzést követve fordultunk le az alattunk elterülő Porva falu felé. Itt a szántóföldek szélén haladt a jelzett út, és így araszoltunk egyre közelebb a célunk felé. Már eléggé hűvösre váltott az idő, a napnak már szinte semmi ereje sem volt, csak a fénye adott még nekünk egy kis reményt. Porvára beérve a Panics büfét kellett felkeresnünk, ahol következő pecsétünket is sikerült begyűjteni (28,3 km).

És eljött utunk végső nagy menetelése. Nem volt több ellenőrző pont hátra, már csak a célba kellett beérkeznünk. Porváról a Z jelzésen kezdtünk el fölfelé kaptatni, ami szintén a már említett emlékútnak a része. Löszfal bevágásban jártunk, amikor a nap kezdett mögöttünk a hegy árnyékába kerülni, így már nem volt sok időnk a sötétedés kezdetéig. Egy vadászles mellett elhaladva fordult be a Z jelzés az erdőbe, ami a Hosszú-Nagy-hegy oldalában haladt. Itt még várt ránk egy kis szint, és az erdei ösvénnyel is meg kellett küzdeni. Az avarban is látszott, hogy egy páran már jártak előttünk rajta, mert eléggé nedves volt alatta a talaj, és sok csúszásnyomot lehetett felfedezni a lejtős részeken. A Cuha-patak egyik mellék ága mellett haladt az utunk, a kidőlt fákat kerülgetve és átlépdelve haladtunk mi is előre az egyre sötétedő szurdokban. Itt értük utol az előttünk haladó utolsó túrázókat. Nekik az első túrájuk volt, így nem voltak beedződve a hosszabb távra, de valahol el kell kezdeni. Ekkor már elmúlt pár perccel 18 óra, és ekkor tünedezett fel a fák között a túránk célja is, a Porva-Cseszneki állomás, valamint vele szemben a turistaház (32,2 km + ki tudja még mennyi). A szervezők már összepakoltak, de a kedvünkért újra elővették a kitűzőket, valamint emléklapunkat is megkaptuk. Ennivaló is jutott bőségesen, mert szerencsére azért úgy számoltak, hogy inkább több legyen, mint ne jusson mindenkinek.

A megpróbáltatásoknak ezzel még nem volt vége. Amelyik vonattal szerettünk volna Veszprémbe jutni, ami egy Bz motorkocsiból és egy mellék kocsiból volt kiállítva, nem tudott felkaptatni az emelkedőre, a hulló falevelek miatt. Így vissza kellett tolnia Bakonyszentlászlóra, és a mellék kocsi leakasztása után próbált eljutni Veszprémbe. Így másik útirányt választva indultunk el Győrbe, és ott szálltunk át a hazafelé tartó Railjet szerelvényre.

Kalandokban és emlékekben gazdagon tértünk haza erről a túráról. Volt jó és rossz élményben is részünk, de így kerek a történet. A szervezők megfontolás tárgyává teszik a következő túrára, hogy világosabban hozzák a túrázók tudtára, hogy merre is van az arra, mert nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek nem volt világos az útvonal. Nekik szerencséjük volt, mert hamarabb értesültek róla, hogy rossz felé haladnak. Ezt leszámítva tényleg szép túrán vehettünk részt. A rendezők kedvesek voltak, és mindenben segítették a túrázókat. Az ellátás is jó volt, az idő pedig az a tipikusan túrázáshoz való volt. Családoknak nagyon ajánlott a túra útvonala, mert kevésnek mondható szintemelkedés van benne, és gyerekekkel is bátran neki lehet vágni.

Köszönet a rendezőknek a túra lebonyolításáért és megrendezéséért! 
Valamint nagy köszönet a túratársnak is a nehéz megpróbáltatásokban való kitartásért és helytállásért! Egyik legnehezebben megszerzett kitűzővel és emléklappal lehettünk gazdagabbak ezen a napon.


Budapest, 2013. október 23.

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése