Bakony szurdok-völgyei 25

2015. november 08.

Vasárnap korai keléssel kezdődött a nap, mert túránk helyszíne még kicsit messze volt tőlünk, így az odajutásra is időt kellett szánni. Ködös őszi reggel köszöntött minket, még sötét volt, mikor négyfős csapatunk maradék tagjait kis falunk vasútállomásán összeszedtük, és elindultunk Zirc felé, mai túránk kiinduló állomásához. 

A köd lassacskán felszállt, vagyis inkább ritkult, ahogy haladtunk előre, majd az ég színe is kékre változott, s lassan majd a nap is kikandikált útközben a felhőtakaró közül. 

Így értünk Zircre, s a Reguly Antal Múzeumot megkerestük, majd be is neveztünk a túrára. Elsők között sikerült a nevezést megejteni, mert a rajt nyitásakor már ott is voltunk. Nem is várakoztunk így semmit, talán csak annyit, amíg a rajtban a szervezők is megérkeztek.

Három éve ezen a túrán kezdtem el a blog bejegyzések írását, így kis nosztalgiával is tértem újra vissza. Előtte más túrán is jártam már erre, és akkor megtetszett a Bakonynak ez a része, így mindig is szerettem erre megfordulni. Ez az útvonal, pedig amin ez a túra zajlik, talán a legszebb részét mutatja meg a Bakonynak, de talán még az országnak is. 

A rajtból kiindulva az apátság felé indultunk el, majd az Alkotmány utcán ráfordultunk a P jelzésre, de utunkat sárga szalagozás is segítette ezen a részen. Szép lassan magunk mögött hagytuk így az apátság épületét, melynek reggeli harangszóját már csak a település utolsó házai környékén hallhattuk. Így lassacskán viszont egyre jobban vettettük be magunk a hegy vonulatai közé. A leírást nem is néztük, így másik útvonalon jutottuk az erdő széléhez, de onnantól megint csak jó úton haladtunk tovább. A patak itt már mellettünk csordogált, másik oldalon pedig a vasúti sínek futottak mellettünk. Enyhe reggel volt, ezért a vastagabb öltözékek is hamar lekerültek rólunk. A nap is egyre többet sütött ki a felhők közül, így elénk tárta az őszi erdő minden csodáját. Talán minden táj ilyenkor a legszebb. Nem egyhangú zöld minden, mint nyáron, vagy épp kopár, mint télen. A fák leveleinek sokszínűsége odatapasztja az ember tekintetét, és sokszor csak botladozva haladtunk előre, mert annyira csak a tájat szemléltük. A P jelzés vezette utunk, és ezen haladtunk tovább előre. Gyűrtük a kilométereket, és hagytuk magunk mögött két oldalt a hegyeket. A patakon néhányszor át is kellett kelni, persze ez a túra további útvonalán is így volt. A mellettünk futó vasúti töltésen néha egy vonat is elment, pompás idő volt ez azoknak, akik csak kirándulni jöttek el erre a részre. A mindennapi városi élet után biztos felüdülést tudott nyújtani az ősz minden árnyalatát magán viselő hegyoldal. A fák aljánál sokszor a föld színét nem is lehetett látni, csak a lehullott levelek alkotta avartakaró barna színét. Itt-ott érdekes színfolt volt még néhány fa, amelyek különböztek a többiektől, mert leveleik még nem hullottak le, illetve aranysárga színbe öltöztették a fát is, melyet a felhők közül kikandikáló nap fénye még erősebbé tett, amint megvilágította az erdőt. A patak is egyre csak szélesedett, és mi is elkezdtünk kicsit kiemelkedni a völgyből, ekkor jutottunk el első ellenőrző pontunkhoz, ami a Porva-Cseszneki vasútállomás melletti hídnál foglalt helyet (8,7 km).

Innen továbbra is a P jelzést követve folytatódott utunk. Ez a rész szerény véleményem szerint az egyik legszebb része a Bakonynak. Pár éve itt egy másik túrán kicsit korábbi időpontban, de ugyan úgy ősszel sikerült járnom, és akkor hagyott bennem örök nyomot ez a táj. Egyre többet kellett a patak fölötti átkelésén törni a fejünk, és azért a vízbe is sikerült időnként belelépni, de szerencsére nem volt hideg idő, így ez nem volt annyira zavaró a későbbiek folyamán sem. A patak is utat keresett magának a fölöttünk magasodó sziklák között, és a mi útvonalunk is ide volt behatárolva. Festői, gyönyörű tájon vezetett utunk. A vasútvonal időnként alagutakba tört át a nagy sziklafalakon, kicsit olyan idegenszerűvé is téve a tájat. Micsoda munka lehetett valamikor ezeket a műtárgyakat is megalkotni. Látunk is emléktáblákat útközben a viadukt lábán, valamint a tanösvény mentén az erdő flóráját és faunáját bemutató táblákon kívül erről a vasútvonalról is találunk leírást. Egyre több kirándulóval találkozunk ezen a környéken. Sokan családostól barangoltak az őszi Cuha völgyben, s kapcsolódtak ki ebben az enyhe időben. Ki tudja, meddig lehet még ezt a napsütéses időt élvezni ősszel, így meg kell ragadni minden alkalmat a kikapcsolódásra. Így kanyarogtunk mi is sokat az utunkat övező sziklák között, majd lassacskán meg is érkeztünk a Vinye mellett lévő ellenőrző ponthoz (14,1 km).

Továbbra is a P jelzés vezetett minket, ámbár néhány helyen a szalagozást is figyelni kellett, mert a jelzéseket nem lehetett mindenütt látni. Nagy csomópont van errefelé, mert sok útvonal érinti a patak ezen részét. A hegy aljában több forrással is találkoztunk utunk során. Nem fukarkodnak a környező sziklák a friss vízzel történő ellátással, a szomjúhozó vándorok nagy örömére. A szalagozás segítségével megközelítettük a Zsidó-rétet, majd át is vezetett rajta minket. Kicsit furcsa volt ilyen hirtelen kitörni a környező sziklafalak öleléséből. A nap is elég erősen tűzött le ránk, így ebben a napfürdőzésben haladtunk tovább. A rét másik oldalán a tájfutók és a túrázók útvonala viszont ketté vált az erdő szélén. Mi az Alsó-Cuha szurdok felé vettük az irányt, ami megint csak megér egy misét. Ha a hátrahagyott patak völgye volt az egyik legszebb része a Bakonynak, akkor ez a másik. Rövid séta után a patakmeder széléhez értünk újra. Itt a víz kiszélesedik, és a meder is mélyül, ezáltal nem lesz olyan erős a sodrása, így másik arcát mutatta nekünk a folyam. Viszont az előre jutás azért néhány helyen eléggé nehézkes a meder szélén, mert néha a patakban lévő nagyobb köveken, sziklákon kellett előre haladni. Aztán azért a párás időben ezek az alkalmatosságok eléggé csúszósak tudnak lenni. Néha a fal mentén kellett mászni, ott pedig a sáros részek tudták megkeseríteni a túrázók életét. De persze minden egyes verejtékcseppet megért a szurdok, mert páratlan természeti látványban volt részünk ezen a szakaszon. Aki csak teheti, keresse fel ezt a helyet, mert megéri. Nem nagyon vettem észre, hogy más túra útvonala is érintené ezt a szakaszt, igaz nagy lutri is az egész, mert azért erős esőzések után, a megemelkedett patak vize eléggé el tudja rontani az erre járók szórakozását, de nekünk szerencsénk volt, és viszonylag régebben volt számottevő csapadék, így élvezhető volt a túrázás. Nem egy hosszú szakasz a szurdok, de azért időre van szükség az előre jutáshoz. Lassacskán ki is keveredtünk a sziklák közül, és kék szalagozást követve vitt utunk a Zsargó erdészlakhoz, ahol magunknak pecsételtünk a túrafüzetbe, ezzel bizonyítva, hogy ezt az ellenőrző pontot is érintettük (17,6 km).

Innen tovább szintén a szalagozás mentén haladtunk előre. Eddig viszonylag sík részeket jártunk be a túrán, most viszont bepótolhattuk a szintekből, ami eddig kimaradt. Szépen megindultunk az erdészeti úton fölfelé a Kenyeri-hegyre. A száraz avar ropogása törte meg a monoton kapaszkodás hangjait. Azért föl-föl pillantva csodálni is lehetett az őszi erdő pompáját. Sokat nem is nagyon lehet már ragozni ezt a festői pompát, aki ott volt tudja milyen, aki nem volt, az menjen el legközelebb, mert megéri. A kaptató felső végén a másik szalagozást is érintettük, ami a tájfutók előre jutását volt hivatott segíteni. Így folyamatosan a Zörög-hegy lábához vezetett utunk, és így a hegy mellett haladtunk folyamatosan előre. Egyik oldalt a hegy színes ruhájának pompáját csodálhattuk, másik oldalon viszont az őszi vetés utáni sima föld vonzotta a tekintetet. Hullámzott a táj, ahogy a föld meg volt gyűrődve és szép panorámával fogadott minket a távoli messzeség a napsütésben fürdőzve. Kis idő után utunk az erdőbe kanyarodott, és a hegy mögé bebúvó napsugarak fák lombjai közötti fényjátékát csodálhattuk meg. A látványtól eltelhetetlenül haladtunk így előre, mindig volt valami új, és valami szép a tájban, aminek a látványa beleég az ember emlékezetébe, így könnyen visszaidézhetővé teszi ezt a túrát. Lassacskán viszont az erdőnek is vége szakadt, és egy alagúton a főút alatt átkelve érkeztünk meg Csesznekre, a felettünk ülő vár már megszokott látványától övezve. Itt is kettéválik a futók és a túrázók útvonala. 

Mi egy kis fahídon átkelve a ZΩ jelzést követve jutottunk el a hegy lábához, majd a szurdokba leereszkedve kezdtük el megkerülni a várat. Itt a meredek sziklán rengetek mászó emberrel találkoztunk. Sokan hódoltak ennek a sportnak is ezen a napon. Viszont túrázókkal nem nagyon találkoztunk ezen a részen. Voltak akiket leelőztünk útközben, itt viszont nem mentek el mellettünk, a célban viszont már előttünk voltak… Sajnálom, hogy sokan így csalva szeretnek célba érni, de ezt mindenkinek a saját lelkiismeretével kell tisztázni. Mi azért megyünk, hogy bejárjuk, amiket a szervezők megálmodtak, s nem azért, hogy rövidítsünk, ahol csak tudunk. Ezért talán nem ártana ide is egy ellenőrző pont, mert ez a része szépen el is csalható a túrának. A vár túloldalához érve viszont a mi megpróbáltatásaink nem értek még véget, mert a szalagozás egy határozott kanyar után jól nekirontott a meredek hegyoldalnak, és mi sem tehettünk másképp. Lassacskán így sikerült a várhoz felérni, és megcsodálhattuk az alattunk elterülő táj panorámáját. Innen már nem volt sok hátra. A folyamatosan szépülő vár lábánál egy kis út vezetett minket le, majd a közeli kis utcákban bekanyarodva már ott is volt a vendégház, ami túránk célja is volt egyben (24,7 km).

A célba beérve már vegyült a tömeg, mert a futók is szépen sorjáztak befelé, és a túrázók is. Kicsit kaotikus is volt a helyzet, hogy közös ponton kellett sorban állni. Megkaptuk kitűzőinket, viszont emléklapjainkat utólag, emailben kellett kérnünk. Az ellátás változatos volt, több mindenből lehetett választani. Viszont sokat nem is kellett időzni, mert a buszt is el kellett érni, ami vissza visz Zircre, mert a kocsi meg ott van. Aztán a már megénekelt jó időnek hála a motorosok is kirajzottak, és a főúton az egyiket sikerült is rommá törni, így az utat lezárták, a busz pedig így másik útirányon közlekedett le. Így jó páran a következő órában érkező busszal tudtunk csak tovább utazni. A buszban ülve még megcsodálhattuk a hegyek között alábukó napot is. Így jutottunk vissza Zircre, és a kocsiba beülve kezdődhetett a hazautazás a sok élménnyel teli nap után.

A túra útvonala nagyon szép helyen vezet végig. Mint már említettem, számomra a legszebb része ez, kis hazánknak. A túra ár/érték aránya viszont túlzottnak tűnik. Kevesebbért is kaptunk már többet. Valahogy olyan érzése volt az embernek, mintha a futók ellátását a túrázók pénztárcája finanszírozta volna. Nekik mintha több minden jutott volna. Ez az utólagos emléklap kérés is egy érdekes mozzanat volt számunkra. Ha az a célja, hogy kevesebb papírt keljen felhasználni, azt is megértem, de akkor ennek a nevezési díjban is látszania kellene.

Mindent egybevetve viszont jól éreztük magunkat. Több kisebb távot is kijelöltek a rendezők, így mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. Egyszer megéri végigjárni az egészet, mert nagyon szép helyeket ismerhetünk meg.

Köszönet a rendezőknek a túra lebonyolításáért és megszervezéséért. Köszönet a túratársaknak is az egész napos jó hangulatért és a sok felhőtlen vidámságért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Íródott Tárnokon, az Úr 2015. évének Szent András (Enyészet) havának 12. napján.