Balaton átúszás(ok)

Kicsit rendhagyó írásommal porolom le a hanyagolt blogomat. Ez nem azért porosodott be, mert nem számolnék be túráimról, hanem egyszerűen most a cipellőm is ennyire be van porosodva, mivel nem nagyon jött össze mostanság az erdők látogatása. Amúgy is ha nyár, akkor maximum éjszakai túra az, amin inkább elindulnék, mert ebben a melegben nincs az a víz mennyiség ami elég lenne. 

Szóval ilyenkor inkább a pihenés, és a vízpart az ami kikapcsolódást nyújt. Ha meg víz, akkor Balaton. Régi vágyam volt, hogy a Balatonnál rendezett átúszásokat egy évben teljesítsem, és idén ez meg is valósult. Így lesz egy kicsit rendhagyó ez az írás, mert hát nem túrabakancsos, hanem fürdőnadrágos írás következik.

Az átúszásokból évek folyamán sikerült egyet-egyet teljesíteni már, de így egyszerre ez most következett be. A Balaton amúgy is nagy szerelem nálam, sok minden kikapcsolódást lehet találni a környékén. Túrán is vettünk már itt részt, kerékpározni is szoktunk mellette, és vonattal is megfordultam az utóbbi időben a part mentén, így sikerül vele azért betelni az évben. Már gyerekkorban meg tudja kedvelni a tavat az ember, hisz a minden évben levetített Tüskevár, illetve a könyv olvasása vissza ad valamit a táj szépségéből és hangulatából. A személyes emlékek pedig csak növelik a kötődést a táj iránt.

Ennyi bevezető kitekintés után, akkor jöjjön hát időrendben a beszámoló.

2015.07.04

Balaton átúszás

Három éve ez volt az első úszás, amin sikerült elindulni. Akkor is, mint most is éjszakai munka után sikerült indulni. Az úszások közül ez a leghosszabb táv, így azért elég izgalmas, hogy az ember előtt 5200 méter van a célig. 

Reggel otthonról időben indulva jutottunk le vonattal Révfülöpre, ahol a rajt színhelye volt. A vonaton már elég sokan összeverődnek a teljesíteni szándékozó emberek. Sokan a régi emlékeiket elevenítik fel, az első átúszók pedig hallgatják az anekdotákat. Révfülöpre megérkezve pedig kezdődik a zarándoklat a starthely irányába. A kocsival érkezőket a szervezők irányítják parkoló helyek irányába, de ebből is látszik már, hogy sok indulóra lehet majd számítani. Nem hiába elég jó kánikulai idő volt várható ezen a napon, ezért is tudták a rendezők az adott napon elindítani az úszást. Általában ez a kijelölt nap előtti csütörtökön szokott megtörténni, akkor válik biztossá az időjárás függvényében a rendezés. Persze nem várt dolgok akkor is összejöhetnek, így folyamatosan érdeklődni kell a megrendezés felől, ez a mai elektronikus világban azért elég könnyen megy.

Tehát a móló melletti focipályához érkezve már lehetett hallani a hangosbeszélőt, és folyamatosan irányították az ember a különböző állomásokra. Előnevezési lehetőség is volt, így pár dolgot már ki lehetett hagyni az elején. Viszonylag hamar ment most a nevezés. Három éve 2 órát kellett a napon ácsorogni a sorban, amíg az orvosi vizsgálatig jutottam, most ez csak pár perc volt. A nevezési lapommal az orvosi sátorhoz mentem, ahol egy vérnyomás mérés után megkaptam az utolsó engedélyt az indulásra. Ez után következett a nevezés, ami most 7000 jó magyar forintba került. Legutóbb ez az összeg még 5000 volt, de hát úgy látszik drágább lett ez a szórakozás. Ez után lehetőség van a közel felállított sátrakban átöltözni, de én már eleve fürdőnadrágban mentem, így nem volt rá szükség. Értékmegőrző sátor is volt, ahol ott lehet hagyni a táskát, és majd hajóval átviszik a túloldalra, de azt hiszem itt is lehet hagyni annak, aki hajóval visszajön. A nevezés azt hiszem, hogy egy hajóutat is magában foglal, de mivel nem volt rá szükségem, így nem is foglalkoztam a dologgal, ezért nem tudom ezt most biztosan kijelenteni. A nevezéshez egyébként még egy szponzor által biztosított - manapság talán már divatból kifutó -, gumi karkötő is tartozott, ugyan ennek a szponzornak a logójával ellátott fejkendővel együtt. Karszalagot is kaptunk, aminek a vonalkódját a nevezési lapra is ráragasztják a könnyű azonosítás érdekében.

A nevezés megtörténte után már csak a naptejjel való kenegetés következik. Mivel előtte nem nagyon ért még a nap sugara az éven, így nem ártott az alapos kezelés. Azért az úszás hosszabb idő, - legalábbis nálam -, így hamar le tud égni az ember a vízben. Párom elkísért, így nem kellett a táskám leadnom, hanem ő hozta át nekem a túloldalra hajóval. Így a kísérőknek is kikapcsolódás lehet egy ilyen esemény.

Ez után már nem volt más hátra, mint nekivágni a víznek. A mólóhoz kellett sétálni, ami eléggé ismerős lehet azoknak, akik a közmédiát figyelemmel kísérik, mert a napi adásokban elég sokszor lehet látni, az innen közvetített műsorokban. A forgatag egyébként elég nagy. Legutóbb úszásomon 10000 fölötti induló volt, most 8000 fölötti induló volt, mint utóbb kiderült. Szóval ez egy nagy, kedvelt esemény a hivatásos és az amatőr úszók körében. Én azt hiszem, még az amatőr kategóriát sem ütöm meg, mert medencében, a klóros vízben ide-oda úszkálást sem nagyon szeretem, de a Balaton, mint már írtam az más. Szóval a parton megéri egy pillantást vetni a túlpartra, és a környékre, mert az egész úszás hangulatához ez a kép és érzés is hozzá tartozik. Leírni amúgy is nehéz, mert nem nagyon tudom magam Fekete István leíró stílusához igazítani, a különböző gémek és más madarak bemutatásához, így csak próbálkozom ennek az egész őrületnek a hangulatát visszaadni, vagy legalább a gondolataimat leírni.

Szóval egyszer csak ott álltam a rajtzónában és a parton elhelyezett zuhany alatt felfrissítettem magam. Innen pár lépés volt csak a lépcső, aminek a tetejénél a karszalagot beolvasták a kezemről, ami az úszás idejének kezdetét is jelentette. Aztán már nem volt más, csak besétálni a vízbe, aztán hajrá. A hőmérséklet elég frissítő volt, így nem egy langymeleg Balatonban kellett a távot teljesíteni. Nagyon hidegnek sem mondtam volna, igaz ez csak később kezd talán csak zavaró lenni, de így elsőre jól esett a meleg vonatút után, és a parton eltöltött idő után. A tömeg persze folyamatosan jön, így nem nagyon lehet szórakozni az elején, meg mondjuk a sok teljesítő miatt ez később sem nagyon lehetséges. Kicsit ez az elején olyan, mint az Éhezők viadalában az aréna, keresni kell egy helyet, ahol túlélhet az ember. Szóval oda kell úszni egy olyan helyre, vagy folyosóba, ahol nincsenek olyan sokan, és viszonylag nyugodtan tudja az ember a saját tempóját teljesíteni. Az úszó folyosó egyébként bójákkal és hajókkal határolt széles sáv. Első átúszásomnál mikor az orvosi vizsgálat volt, néztem is furcsán, mikor mondták, hogy útközben majd igyak sokat. Gondoltam mást úgyse fogok tudni csinálni, de a megoldást a hajók jelentették, mert azokhoz oda lehet úszni, és ott lehet kérni frissítőt és szőlőcukrot is. Ha valaki feladja az úszást, akkor ezekre kimászva a vízi rendészet viszi vissza az embert. Szóval jól vannak biztosítva a teljesítők. Most eléggé hullámzó volt az elején a víz, meg kellett vele küzdeni. Legalábbis nekem eléggé zavaró volt. Nem gondoltam, hogy ilyen hullámokban is elengedik a mezőnyt, de mint a példa mutatja, lehet azért teljesíteni. Így olyan sok mindenre nem is kellett közben gondolni, mert elég volt oda koncentrálni a hullámokon való túljutásra. Persze voltak még bosszantó dolgok. Ezek általában a hardcore úszók, akik mikor felveszik a szemüvegüket, akkor azzal egy szemellenzőt is felvesznek valahogy, mert onnantól kezdve aztán nem nézik mi van előttük. Aztán persze jól ráúsznak az ember hátára. Ez egy eléggé szokatlan viselkedési forma volt számomra, hogy miért nem lehet odafigyelni a körülöttük lévőkre. Túrák alkalmával azért csak ki lehet kerülni a másikat, meg ott sem dobja senki bele a másik embert a szakadékba, persze érdekes futókkal már ott is sikerült találkozni. Szóval az ember csak hallgatja, hogy valaki igen dagasztja mögötte a vizet, aztán egyszer csak már megy is a víz alá. Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy a nyakába állok aztán én is, és a végén odaszúrok egy „bocst!” majd én is, de aztán hagyom inkább, mert az ilyeneket úgyse lehet megnevelni, ússzon csak versenyt az idejével, aztán legyen vele boldog. És sajnos nem egy ilyen "sportember" van csak a vízben, a nagy számok törvénye miatt sajna össze fújja a szemetet a szél. Mint mondtam én talán még az amatőr kategóriát sem ütöm meg, megyek a magam nyugodt tempójában, mert az erőt azért be kell osztani. Aki bekezd nagyon az erején és a végén elfogynak a lovak, az nem egy jó élményhez vezet. Láttam már olyat, akit 5 kilométernél szedtek ki vízből, és jöhetett érte a gumicsónak, mert kifáradt a végére. Én a magam „szórakoztatására” úszom. Persze számít az idő, de nem az órával versenyzem, hanem a távval, és saját magammal. Tudja az ember, hogy mit bír, és meg kell magunknak mutatni, hogy igen is képesek vagyunk egy cél végrehajtására. Főleg az első átúszás volt ilyen ismeretlen, és persze a legnagyobb távnak ugrottam én is neki, előtte még 200 métert sem úsztam le egybe. Nem edzettem előtte külön, semmi másra nem számíthattam csak magamra, és csak magamban bízhattam. Úgy voltam vele, hogy úszni tudok, aztán bíztam benne, hogy kitart az erőm végig. A későbbi úszásoknál ez a bizonytalanság nincs meg, úgy álltam már oda, hogy úsztam ennyit és akkor is sikerült. Persze az ember nem bízhatja el magát, egy rossz időszak, vagy egy betegség után gyengülhet annyit a szervezet, hogy nincs meg a kellő erő. Olvastam tanácsokat, és mindenütt az volt le írva, hogy edzés nélkül nem lehet leúszni, és pusztán kevés az, ha csak magunkban bízunk, hát biztos ez is igaz, szerencsére én erősítettem a kivétellel a szabályt. De biztos vannak mások is, akik így mennek neki, hogy nem sokat úsznak előtte. Ha nem egy nagy időt akar az ember megdönteni, hanem a teljesítést veszi kihívásnak, akkor talán ez az erőnlét is elég. Persze útközben eszembe jutott egy párszor, hogy már megint mekkora marhaságra vettem rá magam, de faladásról szó sem lehet. Annyi erőm van, hogy leússzam, kitartásom meg van hozzá. Egy pár Gerecse 50 is van már bennem, így megvan bennem a tudat, hogy a nehéz holtpontokon is túl lehet jutni. Nincs más, egyszerűen húzni kell, egyiket a másik után, és lassan csalni a távot. Szórakozni lehet az érintett hajók neveinek az olvasásával, persze egy idő után már ez sem segít. A tájat is lehet nézni. Nagyon szeretem, a mögöttem egyre távolodó északi part látványát, a már annyiszor látott és meg nem unható tájelemeivel. Szemben pedig Balatonboglár, a gyerekkorban oly sokat hallott reklámokról mindig eszembe jutó böböböböbébé… Ott a gömbkilátó a hegy tetején, mellette meg Fonyód, a jellegzetes két csúcsával. Másik oldalt Lelle, ott is volt már téli túrához részem. Szóval a sok emlék beugrik idő közben, ki lehet kapcsolni néha. Persze ilyenkor nem figyel úgy az ember, aztán lehet a nagy hullámok közepette a vizet felköhögni. Az erős hullámzás most nagyon fárasztó volt, az első két kilométer elég sokat kivett ezért belőlem. Utána már nem volt annyira erős, így könnyebb volt a maradék részt megcsinálni, de azért lehetett érezni, hogy gyengült az elem. Gondolom, aki erőből nekiáll és végigtolja egyben, annak nincs ilyen gondja, erre jó az edzettség, de én így is elvoltam. Nem úszok gyors stílusban, mert azt úgyse bírnám végig, ezért csodálom a hosszútáv úszókat, hogy ahhoz milyen kitartás és fizikum kell, hogy egy ilyen teljesítményt tudjon valaki nyújtani. Risztov Éva is épp úszott ezen a napon, gondolom jó kis felkészülés és edzés volt ez így  Kazany előtt (akkor még), aztán ott szép sikereket is ért el, öregbítve a magyar úszás hírnevét. Jó volt tudni, hogy ilyen komoly sportolókkal is együtt úszhattam, mert a vízilabdás fiúk is tiszteletüket tették ezen a neves eseményen. Nekik ez csak egy könnyed kis edzés, nekünk meg kihívás. Komoly dolog lehet azért egy olyan mezőnyben néha szó szerint megverekedni a pozícióért, hát le a kalappal előttük még egyszer. És nagy gratuláció az elért eredményeikhez!

Szóval lassacskán csak elfogy a táv. A kijelölt pálya mellett vannak nagyobb bóják is felállítva, amik a kilométereket jelölik. Első úszásomon volt meglepetés, amikor azt hittem, hogy már letoltam egy kilométert, aztán mikor közelebb értem, akkor láttam, hogy rá van írva, hogy 0.5. Szóval az még csak 500 méter volt, és ekkor döbben rá az ember a távolságokra. Ilyenkor jönnek a viszonyítási alapok a mindennapi életből, hogy mi hány kilométerre van, ezek adnak viszonyítási alapot. És ezt a távolságot most le kell úszni, és nem gyalog teljesíti az ember. A negyedik kilométer és az a piros bója pedig lassan odaér. Visszanézve már nagyon messzi van a part, és Boglár egyre közelebb. Nagy nehezen már az utolsó bójáig is ellátni, és akkor tudatosul, hogy még milyen sok van hátra. Innen már szinte csak ez lebegett a szemem előtt. Odáig kibírni, és odáig húzni. Kicsit heroikusnak tűnik ez most leírva, ott annak is tűnik, mindaddig, amíg aztán partot nem ér először az ember lába. 

Persze ekkor már szétesik a mozgás, arra külön kell koncentrálni. Ekkor már a víz is hűvösebbnek tűnik, persze a folyamatos izommunka miatt azért jól jön a hűtés is. Útközben is sokszor vizeztem a fejem, mert azt azért süti a nap. Van aki kalapban úszik, de az zavarna. Szemüvegben is próbáltam, de az is furcsa, nem érzem benne jól magam. Bepárásodik, homályos lesz, nem úgy látni ki belőle. Szóval azt is szokni kellene, de jobban szeretek lesegeti közben. Szerencsére nem érzékeny a szemem a vízre, de láttam olyanokat, akik szemüveg nélkül mentek, és be volt vérezve a szemük rendesen a végén. Egy orrcsipesz viszont lehet nem ártana, mert azért egy idő után zavaró, amikor a hullámok orrba verik az embert. Szóval sok gondolat és küzdelem közepette lassan eljön az utolsó pár méter. Már látni az embereket, akik sétálnak kifelé, onnan már csak azt nézem én is, hogy hol rakhatom le végül a lábam. Aztán még pár húzás és ott van a talaj a talpam alatt. Az első lépések nagyon furcsák. Egyszerűen elfelejtek járni ennyi idő úszás után. Legelőször nagyon furcsa volt, és szerencse, hogy mélyebb vízben raktam le először, mert tuti hasra estem volna a sekélyebb vízben. A part is úgy húz már ilyenkor, és a víz is lök kifelé, szóval nagyon nehéz az első pár lépés is. Amíg a lépcsőhöz jutottam addig sem jöttem teljesen rendbe, és arra is koncentrálni kellett, hogy a lépcsőkön ki tudjak jönni. Más mozgáshoz szokott a láb izomzata és újra meg kell tanulni járni. Aztán lemérik az időt, a leolvasónál kamera is van, ami fényképet készít, amit az utólagos oklevélre illeszt rá a rendszer, így nem árt jó képet vágni az egészhez.

Aztán jön még egy pár sorban állás. Az egyik szponzor péksüteményeiből kapunk vagy két darabot, meg lehet kávét inni, teát, vagy még ami van. Lehet menni a pólóért, persze a méretemben már soha sincs… Nem tudom miért a nagy méretek fogynak el leghamarabb, mikor annyi vékony úszó volt. Így adnak kisebbet, ami azért csalódás.

Itt vannak a sátrak, amiknél a leadott ruhákat és holmikat vissza lehet szerezni. Valamint vannak öltöző sátrak is, amiknél át lehet öltözni. A parton sok étkezde dugig van, mert kánikulai az idő, és eleve sok strandoló is van. Nagy ilyenkor a forgalom ezeknél az éttermeknél, nagy sorokban állnak itt is az emberek. Mi aztán összeszedtük magunk, és irány az állomás. Persze előtte még egy kis vásárlás is volt az állomás mellett, mert jól esett valami hideget inni, meg persze enni is jó volt valamit, mert az az ellátás azért nem volt olyan nagy valami.

Utána már csak egy jó kis vonatozás jött a melegben, és lassacskán így jutottam pihenéshez. Persze otthon még a medencében jó volt csobbanni egyet, mert azért vízből sosem elég, és a vonatút során összeszedett forróságot jó volt leadni.

Összegezve:

Nos, pozitív és negatív érzések is vannak az átúszással kapcsolatban. Negatív talán az ár/érték arány. Nem érzi az ember, hogy ennyi összegért visszakapna annyi szolgáltatást, amit talán megérdemelne. Aki nem akar vissza hajókázni, annak eleve lehetne olcsóbb a jegy. Vagy ne is tartalmazza, és akkor önköltségen jönne vissza az átúszó, esetleg a családtag/kísérő is felhasználhassa ezt a lehetőséget. Túrákon azért más ellátást szoktunk kapni. Nyilván itt ezt a sok embert el kell látni, és a szervezők is meg tudnák indokolni, hogy miért is ennyi. Úgy látszik a szponzorok megjelenése ennyiben ki is merül, hogy minden kis hajóra ki van húzva a cég lobogója, meg a marhára hasznos gumikarkötő és fejkendő, aminek az árát talán ki is fizettük ezzel a nevezési összeggel. Mint már említettem, az emlék póló is lehetne azért a nagyobb méretből több, vagy akár utólag is kiküldhetnék, mert ez a második alkalom volt, hogy kisebb volt csak a célban, mert a nagyobb már elfogyott… Persze ezt is lehet a nagyobb tömegre fogni, és kiszámíthatatlan, hogy mennyien jönnek. Elő regisztrációnál viszont a póló méretét is meg lehetne adni, és már a rajtnál is át lehetne adni, hisz az is lehet, hogy az is szeretné megkapni, akinek nem sikerült, hiszen ott volt és részt is vett, csak nem sikerült neki, az árát úgyis már kifizette.

A sporttársak hozzáállása is lehangoló tud lenni. Egyszerűen nem nézik, hogy más is van a vízben. Persze megértem, hogy milyen jó lehet úgy úszni, hogy nem kell 50 méterenként megfordulni, meg a klóros vízben úszni, de azért talán ennyire lehetne figyelni a többi emberre. Azért elég széles tud lenni az a sáv, ahol úsztunk, és ki lehet húzódni szélre is, annak, aki gyorsabban úszik, nem kell feltétlenül a lassabb úszók közé bevágódni. Azt hiszem, ha egy-két ember visszakapna egy kis lenyomást, akkor még nekik állna feljebb, de talán tanulna belőle.

Azért említsük meg a pozitív dolgokat is. Most vagy jó időben érkeztem, vagy a nagyobb tömeg elvonult, de most nem kellett 2 órát a napon várni egy vérnyomás mérésre. Orvosi vizsgálatnak mondják, de igazából ez csak egy vérnyomás mérés. Nem hiszem, hogy egy krónikus keringési betegséggel küzdő személy belevetné magát egy ilyen versenybe, így sokszor értelmetlennek látja az ember ezt a hercehurcát. Persze ez is előírás bizonyára, és ezzel a szervezők védik ki magukat. Vannak úszások, ahol lehet hozni orvosi igazolást, így ez az egész megkerülhető lehet/lenne, és így csak azoknak kellene ezen átesni, akik egy gyorsan jött ötlettől vezérelve vágnak neki a távnak, vagy épp az utolsó pillanatban sikerült lejutni, így már igazolást nem tudott kérni. Jó élmény a táj, és a környezet. A Balaton, annak aki szereti mindig felüdülés tud lenni. Így is lehet szeretni a Balatont, hogy épp átússza az ember. Nem ellenfélnek kell tekinteni, hanem társnak egy kihívásban, mert mint már mondtam nem az idővel száll szembe az ember, hanem saját magával. Aztán mikor a túlparton kiszáll az ember a vízből, akkor egyszerre elönti egy euforikus érzés, hogy sikerült. Nagy lelki löketet tud adni egy ekkora táv leúszása, főleg azoknak, akik nem tudják, hogy hogyan fog sikerülni ez az egész. Első átúszásom után nagy élmény volt nekem is visszagondolni az egészre. Annyi ember, és mindenkit egy cél vezérel. Nem is nagyon tudnánk megmagyarázni, hogy miért is jó ez, egyszerűen, aki túl van rajta, az érzi ezt az egészet, és hiába a fáradtság, akkor is úgy van vele, hogy jövőre is nekivágna még egyszer szívesen, mert egy nagy élménnyel lehet gazdagabb az, aki egyszer nekidurálja magát, és sikeresen teljesíti.  

Jöjjön akkor pár statisztikai adat is az úszásomról.

Mint említettem nekem zavaró volt most a nagyobb hullámzás, amit a szél gerjeszt. A közelben közlekedő motorcsónakok is szoktak hullámokat generálni, de azok idővel elmúlnak, a szél által keltettek viszont állandóak, azok csak a szél elálltával szűnnek meg, így sokat ki tud venni az emberből. Az áramlatokkal is kellett küzdeni, mert eleinte mindig jobbra a hajók felé sodort a szél, viszont mikor elállt, a másik oldalra a bóják felé sodort a víz, így össze-vissza kellett úszkálni. Így alakult, hogy idén 3 óra 44 perc alatt sikerült az 5200 métert teljesíteni. Ez 23,2 m/perc. Első átúszásomnál 3 óra 4 perc volt a teljesítés ideje, az 28,2 m/perces úszást jelentett. Ennyivel sikerült idén rosszabbul az úszás, ennyivel nehezítette meg számomra a hullámzás a teljesítést, de a fő cél így is teljesült.

2015.07.19

I Love Balaton - Öbölátúszás

Nos, ez egy eléggé vitatott úszás lett így utólag visszatekintve. De kezdjük az elején.

Ezt az úszásomat nem előzte meg munka, így reggel kipihenten tudtunk elutazni Balatonfüredre, a regisztráció színhelyére. A vonatról leszállva kis séta után lejutottunk a partra, ott is az egyik hotel udvarán volt a regisztráció. Itt már szép sor kígyózott a pultok előtt. Meg is kérdeztem, hogy minden táv ugyan oda vár e, de nem volt különbség. Voltak kisebb leúszható távok is, de azok későbbi indulással voltak meghirdetve, így már akik arra próbáltak nevezni, feltartották azokat akik a nagyobb távon szerettek volna indulni. Ezért is indultunk el mi is időben otthonról, hogy ne kelljen sokat sorban várakozni, mert néhány éve megrendezett átúszás emléke még a szemem előtt lebegett. Nem volt mit tenni, a cél adott volt, így beálltam én is a sorba. Egy órai várakozás után sikerült is az orvosi sátrakhoz jutni, ahol megint csak egy egyperces vérnyomás mérés után megkaptam az engedélyt az indulásra. Ekkor újabb sor következett, de innen ki is ugorhattam hamarabb, mert nem voltam online nevező, így a helyszínen fizettem ki a 7000 forintot a részvételért. Így alakult ki az a faramuci helyzet, hogy azok csak rosszabbul jártak, akik előre neveztek, mert ők többet álltak sorban. Átvettem a bokára rögzíthető chipet, és karszalagot is kaptam, hozzá egy kis hátizsákot, amit a ruhák visszaszállításához adtak. Ruhatárat is lehetett igénybe venni, de párom most is vigyázott a holmijaimra, így nem volt megőrzésre szükségem. Öltöző sátrak is voltak felállítva, de már otthonról is így vágtam neki, fürdőnadrágban. Ezután nem volt más hátra, a hotel előtti buszmegállóhoz kellett sétálni, és onnan vitték az úszókat Tihanyba, ahol az úszás rajtja volt. Ekkor már óriási sor kígyózott a bejárat előtt, ami a későbbi botrányt is gerjesztette, mert voltak, akiket már nem is engedtek elindulni, mert a buszok csak 13 óráig voltak megrendelve. És ez az idő nem volt elég arra, hogy a regisztrációs folyamaton túljussanak az emberek. Én viszont már túl voltam ezeken a dolgokon, így a buszra felszállva kezdődhetett az utazás Tihanyba.

A félszigetet hátulról kerültük meg, így átutazhattunk az egész településen. Elhagytuk először az út melletti levendulást, ahol egy hónappal ezelőtt még jellegzetes színével festette meg a domboldalt ez a különleges kis virág. Mostanra viszont már megvolt a szüret, így csak a kis tömzsi zöld bokrok voltak hátrahagyva. Aztán jött a település főutcája is. Volt nagy nyüzsgés itt is, a sok kiránduló szép napot választott, mert nagyon jó idő ígérkezett erre a napra is. A különböző kézműves fagylaltozóknál és a különböző üzleteknél szép sor is kialakult. Pár hónappal korábbi túrás élményeim jutottak eszembe, mikor a túratársakkal néhol még havas részen járkáltunk ezeken a tájakon, az akkor szinte teljesen kihalt utcákon. Elhaladtunk az apátság jellegzetes alakja alatt is, majd lekanyarodtunk a strand felé, ahol az úszás rajtja volt. A buszról leszállva rövid kis sétával el is jutottunk ide, ahol a kapuban hagyhattuk a kapott kis hátizsákokban ruháinkat és maradék holmijainkat, amiket a célba visszaszállítottak a rendezők, és a karszalagon szereplő rajtszámmal igazolhattuk, hogy melyik a sajátunk.

Az egyik rendező, aki az utasításokat adta a vízben látott el minket tanácsaival, hát jó beszélőkéje volt a srácnak, sokat nevettem azokon a dolgokon, amiket mondott, legalábbis amíg úszás közben lehetett hallani. A közeli kútból még ittam én is egyet, majd a lépcsőkön a vízbe sétáltam.

Elkezdődött tehát az öböl átúszás is. A víz nagyon jó volt. Mivel buszokkal szállítottak ide minket, így nem alakult ki akkora tumultus, mint az az átúszáson volt. Így nyugodtan tudtam a saját tempóm hozni. Nem volt senki aki, lenyomjon a víz alá. Lassan távolodtam a rajt színhelyéről, a hajók egy darabig befelé vezettek minket, aztán a regisztráció felé kanyarodva a hotelt kellett célba venni. Az élmény pazar volt. A víz gyönyörű türkiz színű volt, nagyon kevés hullámzással, így nagyon jó volt benne úszni. A hőmérséklete már talán túlzottan is melegnek hatott egy idő után, nem volt az a frissítő érzés. A napnak folyamatosan háttal úsztunk, így az nem zavart úszás közben. Néha visszatekintettem, és nem is nagyon tudtam a látvánnyal betelni. Ahogy az apátság uralta a hegyet, és annak a környéke… Aki járt már ott, az tudja miről beszélek, aki még nem, az menjen el egyszer, mert azt át kell élni, és érezni, mert leírva nem nagyon lehet visszaadni. A távolban vitorlások hada ringatózott a vízen, és a Kisfaludy lapátkerekes is feltűnt nem messze mellettünk. Így lehetett szépen haladni előre folyamatosan. Jöttek a nagy bóják is sorjában, amik a kilométerek fogyását voltak hivatottak jelezni. Elég jól lehetett haladni a vízben, nem kellett a többi úszót kerülgetni, mert nem voltunk olyan sokan. A sima víztükör pedig nem szabott akadályt az előre haladásban, így nyugodtabban lehetett nézelődni a közeli táj felé, ami a Balaton szerelmeseinek soha el nem múló vágyat jelent, a vissza-vissza téréshez.

Így jutottam lassacskán én is előre, és egyre közelebb a célig. Elhagytam a visszafordító bójákat is, amik a rövidebb távon úszókat fordította vissza. Ők nem jöttek át Tihanyra, hanem a szállodától indultak és oda is fordultak vissza. Sok szép élményt és látnivalót halasztottak így el. Végül én is odaértem a lépcsőkhöz, és kisétálhattam a vízből. Számítottam a lábam rakoncátlankodására, de ez a rövidebb táv nem vesz ki annyit, így simábban tudtam talajt fogni, és hamarabb hozzá szoktam a járáshoz. A rajtnál a bokámra rögzített chipet itt kellett leadni. Itt nem vonalkódot olvasnak le, hanem ez segít az idő méréséhez. Volt még frissítési lehetőség is, lehetett választani ki mit szeret. Aztán a pólót is át lehetett venni, ami nagy megelégedésemre volt a méretemben. Ez után már csak a csomagom vettem fel, és ezzel sikeresen teljesítve is lett ez az úszás.

Ekkor már lehetett hallani hogy milyen botrány is alakult ki a nevezés lezárásával. És akkor most lehet beszélni sok dologról, ami körbevette ezt az úszást. Az eddigi öbölátúszás szervezői mások voltak, mint a jelenlegiek. Közösségi oldalon lehetett olvasni a sok riogatásról, és sok mocskolódással próbálták elvenni az emberek kedvét az úszástól. Rossz volt olvasni ezeket a dolgokat, mert az ártatlan sportolók nem tehettek a háttérben zajló folyamatokról. A vesztesnek csendben el kellett volna fogadni, hogy idén nem ők rendeznek, vagy legalábbis nem így kellett volna ezt az eseményt kommentálni. Politikai dolgok is fel voltak emlegetve a háttérben, amikre nem is nagyon szeretnék kitérni, mert ez az írás nem arról szól.

De valamit megemlítenék, amiket lehetett olvasni. Felhozták, hogy óriási hullámzással fogunk majd szembekerülni, mert eddig mindig Füredről kellett Tihanyba átúszni, tehát most változott az irány, és a megélénkülő szél pont szembe fújt volna nekünk. Mint már írtam, nem találkoztunk ilyen hullámokkal, az időjárás tökéletes volt. Átúszáson voltak nagyobb hullámok is, mint már említettem, és azért ott is elment a mezőny szépen. Ami a rendezők ellen szól viszont, az tényleg a rajtnál történt fiaskó volt. Kevés volt az orvosi stáb, legalábbis ennyi emberre nem számítottak, így váratlan volt a megjelenő nagy tömeg. Az előregisztráltak jóformán rosszabbul jártak, mint a helyi nevezők, mert többet kellett sorban állniuk. Így érthető volt a csalódottság azok részéről, akik oda törekedtek, és nem tudtak elindulni. Ez a kötelező orvosi vizsgálat sajnos mindenütt fennakadásokat okoz. A hozott orvosi igazolást jó lenne mindenütt elfogadtatni, mert sokat segítene a folyamatos haladásban. Akiknek sikerült mindenen átjutni, azoknak viszont nagyon nagy élmény volt ez az öbölátúszás, és biztosan szép élményekkel lehettek gazdagabbak.

Utólagosan is sokat lehetett olvasni az előző rendezők rossz, és negatív hangvételű írásait, elég sok kárörvendés volt benne. Idővel ezek számomra már nagyon kicsinyes és pitiáner dolognak tűnnek. Unalmassá vált az állandó negatív hozzászólás, aztán már nem is nagyon foglalkoztam vele. Volt ismerős, akivel beszéltem, és aki már vett részt az előző öbölátúszásokon, és mesélte, hogy azért az sem volt fenékig tejfel. Szóval mindenkinek a megszerzett élmény szabja meg, hogy milyennek ítéli meg ezt az eseményt. Én jól éreztem magam, a jó élményeket meg tudtam szerezni, és élveztem az egész úszást is, mert jól esett és büszkeséggel töltött el, hogy sikerült teljesíteni.

Összegezve:

Negatív dolognak itt is a sorban állást tudnám megemlíteni. Ez az orvosi vizsgálat lehetne gördülékenyebb, és a rendezőknek is tanulnia kell a hibáikból, hogy ha esetleg a következő évben ismét ők rendezhetnek, akkor ne legyen ilyen fennakadás, és minél többen részt vehessenek ezen az eseményen. A jó idő sokakat sarkall az úszásra, így ilyenkor lehet is számítani nagyobb tömeg megjelenésére. Az ár/érték arány itt is túlzott megítélésem szerint. Többet vár az ember ennyi pénzért, illetve ennyi szolgáltatást kevesebb összegért. Mivel kevesebb indulóra számítottak a rendezők, ezért nem volt megfelelő számú az elektronikus chip, így várni kellett a folyamatosan kiérkezőkre, és ezeket újra oda adták valakinek. Ez által az adatoknál voltak gondok a végén, mert a neten lehetett megnézni utólag az adatokat. Sokan említették, hogy a számok nem nagyon stimmelnek, nekem ezzel szerencsére nem volt gondom.

Pozitív volt viszont a többi dolog, ami gördülékenyen ment. A busszal hamar Tihanyba lehetett érni, és aki oda jutott, az folyamatosan tudott haladni. A bejárt útvonal is szép emlék lesz, mert az a szép idő is felejthetetlenné tette az egész eseményt. Jó volt, hogy itt volt még nagyobb méretű póló és nem kellett kisebbel beérni. Lehetőség is volt egyébként arra, hogy akinek nem jutott a méretébe, annak utólag kipostázzák a számára megfelelőt. Nem volt nagy tömeg, a már említett gondok miatt, így viszont nem is nyomtak le a víz alá úszás közben. Az öbölnek nincs is akkora vonzereje, mint a nagy átúszásnak, de szerintem ez is egy nagy élmény, és a helyszín garantálja is a szép emlékeket, és a jó élményeket.

Nekem összességében jó és szép emlék volt. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szeretne egy rövidebb távval kezdeni, mert azért ez meg tudja adni a hangulatot és kedvet a többi úszáson való részvételhez. Ha a rendezők is tudnak változtatni, és tanulni a hibáikból, akkor mindenképpen jó rendezvény lesz a következő években. Nekem személy szerint ez a legszebb emlékekkel bíró úszásom volt.

Akkor itt is jöjjenek a számok. 

Ezt az úszást idén teljesítettem először, így csak a mostani adatok szolgálnak információul. A 3600 métert 2 óra 5 perc alatt teljesítettem, ami 28,8 m/perces átlagot jelent. Így teljesen meg voltam elégedve a teljesítményemmel. Közben is jól éreztem magam, és éreztem, hogy jó tempóban tudok haladni.

2015.08.09

I Love Balaton 2X

Idén elég nehezen, és kacifántosan sikerült az éjszakai munka után lejutnom Zamárdiba, ahol az úszás rajtja volt. Ezt nem is írom le, de saját emléknek azért így is meg fog maradni, hogy milyen sok fejtörés árán jutottam ide.

Szóval a vonatról 10 óra után szálltam le Zamárdiban, az állomásról a Keszeg utca környékét kellett megcélozni, mert itt volt a rajt. Ez eléggé messze van, így jól ki kellett lépni, hogy sikerüljön odaérni. A partra leérve gyorsan beugrottam az egyik öltöző kabinba, hogy ezzel se kelljen már a nevezésnél az időt húzni, mert sose tudhatja az ember, ha ilyen későn ér le, akkor mekkora lesz majd a sor, amit ki kell várni.

Fél óra trappolás után viszont oda is értem a rajtzónához. A regisztrációs lapot hamar kitöltöttem, az orvosi sátraknál is csak egy-két ember lézengett, majd a nevezési díjat is befizettem, ami 6000 forint volt, így vagy 5 perc alatt sikerült az egész regisztrációs folyamaton túl lenni. Így megnyugodhattam, hogy ide értem és majd még el is indulhatok. A rajtra viszont várni kellett, mert a lebonyolítás most úgy ment, hogy 9-től 11-ig úszhattak a 4400 méteren indulók, ami a hosszú táv volt, majd 11-től délig, a családinak nevezett, 2000 méteres távon úszók, majd 12-től 13-ig újra a hosszú táv következett. Így nem is kellett volna annyira hajtani, de legalább itt voltam, és várhattam, hogy újra elengedjék a hosszú távot.

A nevezés után egyébként itt is a lábra csatolható chipet kaptuk, mivel ezek a rendezők ugyan azok voltak, akik az öbölátúszást is rendezték. Majd úszósapkát is kaptunk, valamint egy karszalagot, ami ismét a csomagok azonosítására szolgált a csomagmegőrző használatához. Volt még zuhanyzási lehetőség is, aki frissíteni is szeretett volna úszás előtt, az beugorhatott egyet gyorsan.

Közben folyamatosan jöttek már ki a vízből, akik a korábbi rajton indultak, valamint a rövidebb táv teljesítői is érkeztek lassacskán, így már a mi időnk is következett lassan. A táv egyébként Zamárdi-Tihany-Zamárdi viszonylatot jelenti, tehát egy oda-vissza úszásról van szó, és innen is a 2X elnevezés. Így is hirdették a rendezők az eseményt, hogy kétszer lehet átúszni a Balatont.

Amíg várakoztam, addig az elém táruló panorámában gyönyörködhettem, szemben így Tihannyal, és a körülötte elterülő északi parttal. A strand egyébként tömve volt, kánikulai vasárnap volt ugyanis. Szóval az idő is tökéletes egy jó kis úszáshoz. Végül az én időm is eljött, és kezdetét vehette az úszás. Nem voltunk olyan sokan már ezen a második rajton, nem volt nagy a tömeg, így nem is taposták egymást az emberek. A víz meleg volt, így sok frissítést nem is nyújtott úszás közben. Rajt után viszont a partszakasz jellegzetessége miatt sokat kellett gyalogolni, amíg úszható mélységet értünk el. Persze lehet egyből úszással is kezdeni, de azért az embernek ha mélyebbre szalad a keze vagy a lába, akkor azt a fenékbe be is fogja ütni. Szóval jó kis dagasztás után meg is lehetett kezdeni a tempózást. Balra hajók voltak mellettünk, jobbra pedig a bóják, a vissza útvonal a hajók másik oldalán volt kijelölve. A víz minimálisan hullámzott, az ellen nem kellett küzdeni, így a tempózásra is jobban lehetett figyelni. Lehetett mellettünk látni a komkokat, amik a Szántódi rév és a Tihanyi rév között közlekednek, ilyenkor azért csak eszembe jutott a KFT által megénekelt dal is. Nem hiába, a magyaroknak azért sok minden szól a Balatonról. Talán most újra reneszánszát éli ez a tájegység, és akiknek esetleg anyagilag sok lenne valamelyik tengerparton eltölteni pár napot, azok szívesen jönnek ide a mi „tengerünk” partjához pihenni, szórakozni, kikapcsolódni. A messze párába burkolózó Badacsonyt is meg lehetett figyelni, ahhoz is sok emlékem kapcsolódik már, és ezek azért így úszás közben be-be ugranak az embernek. Az évek folyamán sok emléket össze szedtem már azért a környékről, így bárhová nézek mindig eszembe jut valami. Így telik az úszás folyamatosan, és egyre közelít szemben a félsziget. Az apátság innen is uralja a hegy oromzatát, azt nézem én is sokszor. Aztán egyszer csak már annyira alatta úsztam, hogy a hegy folyamatosan ki is takarta. Ekkor már közel volt a fél táv. Folyamatosan rajzolódott ki a strand területe, ahol majd vissza kellett fordulni. Nemsokára már lehetett hallani a speeker hangját is, aki ugyan az a vicces srác volt, aki már az öbölátúszásnál is jelen volt Tihanyban. A stílusa mit sem változott, és jókat nevettem a parthoz közelítve. Persze kellett is a figyelem elterelés, mert ez a partszakasz nagyon rossz fürdőző szempontból. Nagyon iszapos a víz alja, és csak dagaszt az ember a vízben. Én is szeretem hamar lerakni a lábam, hogy minél hamarabb hozzászokjam a járáshoz, ennyi tapasztalatom már van. A lépcsőn kiérve az asztaloknál frissítőt lehetett fogyasztani. Ami azért nagyon jól esett ebben a melegben, meg amúgy se ittam sokat az úszás előtt. 

Rövid tartózkodás után aztán újra a vízben találtam magam. Nem nagyon akartam az időt a parton húzni. Újra megküzdöttem az iszapos talajjal, majd az egyre távolodó beszédet hallgatva tempóztam tovább. Megtudtam, hogy nem messze az úszó folyosótól van a víz fenekén egy lelőtt második világháborús gép, valamint egy vicces kis anekdotát is hallhattam a török hódoltság idejéből is. 

Most már a déli part panorámája tárult elém, és ilyenkor már a kaput is látja az ember, ami alatt majd a célba is megérkezünk. Furcsa ezt egész úton látni, de legalább segít az előre jutásban. Látszik Zamárdi fölött az új kilátó, ahova egyszer azért csak fel kéne ugrani, szétnézni kicsit onnan is a magasból. Látszanak Siófok jellegzetes szállodái, a nemrég felállított óriáskerékkel egyetemben. Másik oldalon az M7 völgyhídja, távolabb Boglár hegyei, és Fonyód is, jellegzetes két hegyével, ahonnan a nyaralás emlékei ugranak be rögtön. De most tolni kell, mert már nincs sok hátra. A lengedező szél is elállt, így a víz is szinte tükör sima. Ilyenkor valahogy félelmetes ez a mozdulatlan víztükör. Van benne valami lenyűgöző, ahogy tükröződik benne az egész égbolt, és csak a néhány úszó zavarja meg a felszínét. Délután már nem indultak olyan sokan. Tihanyban lehetett hallani, hogy reggel egyszerre azért elég sokan érkeztek meg egyszerre. Talán jobb is, hogy ebből a tülekedésből azért sikerült már kimaradnom. Elég volt már a sportszerűtlen sporttársakból. Így itt most nyugodtan tudtam a saját kis tempómat húzni. Lassan elfogytak szemből a másik oldalon úszók is. Lezárták az indulást, így már mindenki a vízben van, vagy már kint belőle, aki ezt a napot erre szánta. Voltak olyanok is, akik persze reggel is úsztak, meg délután is. Azért az is szép teljesítmény azért. Nekem sem sok volt már hátra, már lehetett látni azt a helyet, ahol le tették az emberek a lábukat. Én is éreztem már, hogy jó lenne odaérni, mert azért az éjszakai munka után kezdett már merülni az elem. Persze ez a parton jobban elő jön, a vízben ezt annyira azért nem érezni. Aztán egyszer csak ott volt a part a lábam alatt. Megvan! Ez ugrik be talán egyből. A három úszás most sikerült. Innen már csak ki kell menni. Persze azért ez jó kis séta megint, mert még jó  messze a part. Folyamatosan elhaladtam a hajók mellett, és már sokan voltak a vízben a strandolók is. Telt ház volt ezen a napon is a Balatonnál, így itt is volt tömeg rendesen a parton. Aztán kiértem a lépcsőkhöz, majd a chipet leadva az időeredményem is megtudtam. 

Átvettem az emlékeket, pólót is kaptam, volt még nagy méretben megint, úgy látszik ez csak a nagy úszáson ilyen fogyó dolog. Persze ott a több ezer indulóra nem lehet hogyan számolni. Előző évben is teljesítettem már ezt az úszást, és azért folyamatosan gyarapodik az indulók száma, de most itt először lépte át az indulók száma az ezret. Gondolom ezért is jobb a rövidebb távokat is megrendezni, mert így nagyobb induló szám várható. A célban még lehetett különböző frissítőket is inni, volt kakaóscsiga, és különböző gyümölcsök is. Miután mindent végigjártam, felvettem csomagom is a megőrzőből, és indultam is haza. 

Nagy megelégedés tölti el az embert ilyenkor, jó érzés tudni, hogy mire vagyunk képesek. Engem is ez vitt sokszor előre, és ez segített a teljesítésben. Persze a legelső teljesítés emlékét semmi nem múlja fölül, később már lehet tudni, hogy mire vagyunk képesek, de azért ez is ad egy jó kis lökést az embernek.

Végigsétáltam a parton, ami tömve volt emberekkel, kánikula is volt, meg a nyaralás is a főszezonban volt. Az a jó pár átúszó szinte fel sem tűnik ebben a tömegben. Elugrottam még én is egy fagyiért meg egy kis hideg innivalót is szereztem, ami azért jó frissítés volt. Aztán az állomásra érve jött is a vonat éppen, és utazhattam haza, sok emléktől eltelve. Most már tudok jönni szórakozni is a Balatonhoz, a teljesítményemről számot adtam, jöhet a pihenés.

Összegezve:

Mint írtam itt sem tömeggel, sem semmi más kivetni valóval nem találkoztam. Az ár már szinte a szokásosnak volt mondható itt is, mert az a 6000 forint azért csak soknak tűnik itt is. Vonattal érkezve jó kis bemelegítő séta, mire ide ér az ember, de a túrák után azért ez nem volt annyira nagy kihívás. Addig rá lehet hangolódni az úszásra, míg a rajthoz érni. Persze közösségi oldalakon most is lehetett az öbölátúszásos dolgokról itt is olvasni, ami már végképp unalmas volt. Nem védek senkit, meg senki oldalán nem állok, de az emberek kedvét nem kellene elvenni az úszástól, és ezeken az eseményeken való részvételtől. Engem csak az érdekel, hogy érezzem jól maga, hogy a háttérben ki hogy tekeri ki a másik nyakát, az legyen az ő dolguk.

Pozitív volt viszont itt is minden más. Volt ellátás, panaszra nem is lehet okom. Nagy tömeg nem volt, és a kemény úszókkal sem találkoztam, talán az elsők között már sikeresen teljesítették, így nem kellett a vízben attól tartani, hogy valaki a hátamon akar előre jutni. Itt is jó emlékeket és élményeket szereztem. Ismét egy jó úszáson sikerült túljutni, a Balaton megint adott valamit magából.

A számok.

A 4400 métert 2 óra 27 perc alatt teljesítettem, ami 13 perccel jobb volt az előző évhez képest, és ez 29,9 m/perces átlag. Ebből is látszik mennyit jelent, ha nincsenek azok a nagy hullámok. Persze itt a statisztika azért csalóka, mint írtam itt elég sokat gyalogol az ember oda felé, és visszafelé is.

A három úszás csak számok alapján összegezve 13200 méter, 8 óra és 16 perc. Össz. átlag pedig 26,6 m/perces. Ezt sikerült idén kihozni magamból és a Balatonból.

Ha valaki neki szeretne valamelyik távnak vágni, azt csak biztatni tudom. Mindegyik jó élmény tud lenni. Akár nyaralás közben is meg lehet ejteni, ha időjárás miatt úgy halasztják, vagy épp nem halasztják az eseményeket. Készülni mindenki úgy készüljön rá, hogy azért nagyjából tudja azt mire képes. Én csak annyit tudtam, hogy tudok valamennyire úszni, és van kitartásom. A Balatont szeretem, és ki akartam próbálni magam ebben a dologban is.

Mindent összevetve jól éreztem magam mindegyik eseményen, és köszönöm a rendezőknek, hogy segítséget nyújtottak a szervezéssel abban, hogy ezeket az élményeket megélhessem! Páromnak köszönöm, hogy el tudott kísérni két eseményre is. Ismerőseimnek, barátaimnak köszönöm a biztatást, szurkolást és drukkolást! Jól esett, és úszás közben is eszembe jutott, hogy mennyien gondolnak rám.

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Íródott Tiszadadán, az Úr 2015. esztendejében, Kisasszony havának 11. napján.