2016. február 11., csütörtök

Téli Tihany 20

2016.02.06.

Reggel időben keltünk szokásosan, hogy időben a túránk rajtjában lehessünk. Egyik társunk vonattal érkezett, őt még az állomáson felszedtük, és hárman így vettük célba Tihanyt. Kocsival két óra alatt oda is értünk. Még parkolóhelyet is sikerült találni, így egy gyors szerelvény igazításon átesve indultunk is nevezni.

A korábbi évek tapasztalatából kiindulva nem is lepődtünk meg, hogy az iskola előtt már sor kígyózott. közkedvelt túra ez, ahogy már észrevettük, és a jó időjárás ígérete még több embert vehetett rá, hogy nekivágjon ennek a mai napnak. 
Szóval kivártuk szépen a sorunk, majd sikerült is nevezni, és neki is indulhattunk ennek a mai túrának.


Az idő még kicsit csípős volt, de egy felhő sem volt az égen, így jó időnek nézhettünk elébe. A rajtban már egyből kaptunk rudit, amit még gyorsan el lehetett majszolni. Mikor a nevezésnél sorban álltunk, már felhívták a túrázók figyelmét, hogy az útvonal változott az előző évekhez képest, így ne rutinból induljon neki az ember. Az iskolát elhagyva így balra kellett fordulni és a szalagozást követve a piac felé vettük az irányt. Itt már az árusok ki is pakolásztak, és a korán kelők már vásárolgathattak is, feltéve, ha a 8 óra utáni időpontot korainak vesszük. A piac másik oldalán a Z sávot követtük. Így kezdtünk szépen emelkedni az Akasztó domb felé. Máskor túránk vége felé szoktunk erre járni, így most legalább a reggeli képét is megtekinthettük a füredi térségnek, és mivel csak minimális szél volt, és a látótávolság is nagy volt, így szinte az egész keleti része belátható volt a Balatonnak. Persze azért, hogy ne csak a jóról szólhasson az ember, meg kell említeni, hogy jó néhány rudis csomagoló papírral találkozhattunk már útközben… A rendezők eleve felhívják a figyelmet, hogy nem akarnak felesleges hulladékot generálni, ezért mindenki vigyen magával bögrét is, hogy az ellenőrző pontokon osztogatott frissítőkből kaphasson. Aztán meg szembe találjuk magunkat a túrázók által szétdobált szeméttel. Ezt másra nem is lehetne fogni, mert ilyen ellátást csak mi kaptunk… Lassacskán viszont felértünk a domb tetejére, ahol első ellenőrző pontunk is volt (0,7 km), ahol persze kuka is volt, ha valaki a közben felgyülemlett szemetétől szeretett volna megszabadulni…
A dombról lefelé a Z jelzés mentén indultunk tovább. Itt egy darabig, az eddig megszokottól eltérően vissza útirányban haladtunk. Leérkezve a kövesúton áthaladtunk, majd szembe nekivágtunk a másik domb oldalának, hogy a jellegzetes antennákat megközelítve azok mellett is elhaladjunk. Az antennák után nem sokkal letértünk a Z+ jelzésre, majd az útjelző táblákat és a szalagozást is követve az Átjáró-kúp felé vettük az irányt. Ide megékezve az Átjáró-barlangnál következő ellenőrző pontunkat is megtaláltuk (2,4 km). Itt egy mozgó geoláda is helyet kapott, ahol egy gyors logolás is belefért az időbe. 
Az ellenőrző ponton kapott pez cukorkát bontogatva nekivágtunk a következő szakasznak. Néhol kidőlt fák akadályozták, vagy inkább csak lassították az embert az előre haladásban. Előző évekhez képest viszont jól haladtunk ezen a részen. Az éjszakai fagy szépen eresztett ki, ahol a nap érte a talajt. Így a felső rész már kezdett csúszós lenni, de ez nem hasonlítható össze azzal a faggyal, amivel előző években már találkoztunk. Az Aranyház-gejzírkúpra felmászva sokan fotózgatták a tájat, ennyi kis kitérőt megérte beiktatni, mert nem csak arról szól ez a túra, hogy rohanjunk rajta végig, küzdve az órával, hanem azért egész jól be lehet járni a félszigetet is, és mindenhonnan gyönyörű látványt nyújt jellegzetes tihanyi kilátásával a Balaton ezen része. A S+ jelzésen haladtunk most már lefelé a félsziget déli csücskét megcélozva. Különböző geológiai képződmények mentén haladtunk így egyre lejjebb. A ZT jelzésre váltottunk, majd kis idő múlva a S jelzésen haladhattunk tovább. Ez új szakasza volt ennek a túrának, ezt a részt még nem jártuk be eddig. Az Újlaki templom mellett értünk el a part közelébe, lépcsőkön lefelé haladva a Szörf iskola mellett találtuk magunkat. Itt az utat kellett követni, szalagozásunk erre vezetett. Szemben a másik oldalon jól látszott az autópálya jellegzetes hídja, és a szántódi dombok vonulata. Szép napsütéses idő volt már ekkor. A víz szikrázóan verte vissza a Nap sugarait. A part menti nádasban különös hangversenyt adtak a jégtáblák, ahogy a hullámzás hatására egymáshoz verődtek. Így közelítettük meg következő ellenőrző pontunk a horgász tanyáknál, ahol forralt bor, forró tea, és pogácsa is várt minket (5,4 km).

Kis pihenő után indultunk is tovább. A sík terep nem sokáig tartott, mert rövidesen lépcsők mentén vitt minket szalaggal kijelölt utunk. Következő pontunk legmagasabb helyén helyezkedett el Tihanynak, így fogyasztani is kellett a magasságot. Ezen a szakaszon már jobban lehetett találkozni sáros részekkel, hiszen a Nap itt már egy jó ideje tudta cirógatni sugaraival a fagyott talajt, ami ezt azzal hálálta meg, hogy fel is engedett, és a sok sár az erre járó túrázók cipőjébe kapaszkodhatott. A ZT jelzést újra elértük, és ezen haladtunk tovább. A Lóczy Lajos gejzírösvényen folytattuk így utunk. Máskor ezt a részt is a másik irányból szoktuk bejárni. Ez teljesen végig vonul a félsziget nyugati oldalán, gyönyörű kilátást nyújtva a Balaton ezen részére is. Lehetett is nézelődni elég jól, mert az időjárás nem nagyon akart elromlani, a pára sem volt olyan sok, így még a Badacsony jellegzetes vonulatát is lehetett látni a távolban. Különös képet mutat ilyenkor a tó, pár hónap és nyüzsög majd a part a sok pihenni, vagy épp szórakozni szándékozó emberektől, ám most még téli álmát alussza a környék. Haladtunk is előre a sok nézelődés közepette, hol fel, hol lefelé tartott utunk, de azért sokkal többet mentünk felfelé. Így érkeztünk el a Csúcs-hegyhez, majd a már jól ismert emelkedőn is sikerült lassacskán följutni a tetejére. Máskor itt kötelek segítségével szoktunk leereszkedni, most viszont erre sem volt szükség a feljutáshoz. Nem tudom, mi lett volna, ha olyan jó kis lefagyott rész lett volna ez, mint amit már azért sikerült itt tapasztalni. A Csúcs-hegy tetején fújtattunk egy picit, aztán a másik oldalon elkezdtük az ereszkedést. Ez a szakasz nagyon látványos, sok néznivalóval, nagyon jó kilátó pontokkal rendelkezik, sokan fényképezték ezt a szakaszt és a környező tájat is. A ZT aztán egy elágazáshoz érkezett, és itt az útjelző táblát követve kisvártatva a következő ellenőrző pontot is megtaláltuk (9,7 km).
Az Apáthi-hegy kilátó pontja volt ez. A nevét sem véletlenül kapta, mert gyönyörű kilátás nyílt az alattunk elterülő tájra. A Külső-tó jellegzetes nádassal benőtt felülete, kicsit odébb a Belső-tó, majd mögötte a szemet vonzó apátság jellegzetes alakja, amit keretbe foglalt a Balaton ragyogóan tükröződő felszíne. Innen lehetett látni a kígyózó sort magunk előtt, ahogy az emberek az úton egyre csak haladnak előre. Lehetett látni a rajt környékén a sok autót, mint az sejthető volt, nagyon sokan választották ezt a mai napot túrázásra.

Nem sokat időztünk aztán, bár a látvány igen marasztalta az embert, de hát nem csak nézelődni jöttünk ide. Most visszafelé indultunk a jó sáros úton, mert a fagy már régen kiengedett, és sokan is jártak már előttünk ezen a részen, így jól fel is vágták az utat, lehetett dagonyázni. Az útkereszteződésnél megint csak a ZT jelzés következett, ami mentén folyamatosan ereszkedtünk lefelé, hogy mi is elérjük az előbb látott útvonalat. Előtte viszont a hegy lábánál a templomhoz megérkezve újabb ellenőrző pont volt, amint ezt már előző túrákon is megszokhattuk, most viszont az ellátás más volt, mint az itt megszokott, hiszen a forralt borozás már megvolt a horgásztanyáknál, így itt almával kedveskedtek nekünk a rendezők (11 km).
Innen csak kis emelkedőkkel, lejtőkkel tarkított szakaszon meneteltünk tovább. Nagy ívben megkerültük a Külső-tó víztükrét, ami inkább nádas volt. A gémeskút is vízben állt a szélén, nem hiába magas volt most a Balaton vízállása. Valószínű, hogy azért az is kihat erre a részre is. Lehet látni olyan térképet is a Balatonról, amikor még olyan magas volt a víz állása, hogy nem félsziget volt ez a hely, hanem sziget. Nyílván a Külső-tó ekkor közös vízfelületet alkotott a Balatonnal. Egy helyen az előző évhez hasonlóan a fák közé mentünk fel, ott vitt minket a szalagozás, mert lentebb már a víz állta utunk. Itt lehetett érezni vadak szagát, és patáik nyoma is elég sűrűn szabdalta fel a földet. Valószínű ezen a helyen etetik őket, vagy épp inni járnak erre a vidékre. Persze itt is lehetett látni eldobált sörös-, és konzervdobozokat is. Ezt már viszont nem a túrázók hagyták ott, mert azért látszott rajta, hogy az idő már kicsit kikezdte. Még jó, hogy természet védelmi területen jártunk, mi lett volna, ha csak amolyan mindennapi erdei tájba botlunk… A szalaggal jelzett utunk a szőlők megkerülése után a Z∆ jelzésbe futott, és immár itt haladtunk tovább. Ez a rész is jó sáros volt, traktorok nyomaiban lépkedtünk szántás és szőlőtőkék határolta területek között. Nemsokára köves útra értünk és egy forduló után következő ellenőrző ponthoz értünk, ami a Nagy pincénél foglalt helyet (14,1 km).
Itt aztán jó sokan verődtek össze. Itt már a két kisebb táv útvonala is össze kapcsolódott, ezért is lettek olyan sokan. Nem sokat várakoztunk, a szerelésből is lehetett levenni, mert emelkedős szakasz következett, és ha nagyon kimelegszik benne az ember, akkor már nem esik olyan jól az emelkedő. A Nap is kitartóan szórta fényét, ebben a kora februári időpontban. Neki is vágtunk a hegy oldalának, jó kis emelkedős szakasz vitt minket fölfelé. Itt is jellemzően szőlőtőkék övezték utunkat. Jól bele is melegedtünk az emelkedőbe, de azért nemsokára következett az újabb ellenőrző pont a Kis-erdő-tető ( 14,5 km).
Itt szusszantunk egyet, és nekivágtunk a következő szakasznak, aminek az első része azért szépen kirajzolódott előttünk, mert itt is sorban lehetett látni az embereket ahogy sorjáztak az úton. Kis lejtős szakasz következett, amikor is átvágtunk a kövesúton, innen újra felfelé vettük az irányt. A hegy oldalában szinte egyszemélyes gyalogúton haladtunk a ZT jelzésen, ami körbevitt minket az Óvár-hegyen. Elég nagy volt itt a tumultus, az emberek egyesével álltak egymás mögött, és szép óvatos tempóban araszoltak előre, így mindenki ebben a tempóban haladt folyamatosan. A hegy északi részéhez érve lépcsőn, majd egy jó sáros, és ezáltal csúszós szakaszon haladtunk lefelé. Aztán elfordultunk jobbra, így a hegy takarásában meneteltünk tovább. Ez a része hideg volt a túrának, mert a Napot jól ki is takarta, így észre lehetett venni, hogy mennyit hűlt az idő. Így közelítettük meg a Barátlakásokat, most itt nem volt ellenőrző pont. Ott is sokan fényképezték az ember eme nyomát a természetes tájban. Sok kutyás túrázó is összeverődött ezen a részen, aztán mindig csak azt hallgattuk, hogy valami trappol mögöttünk, aztán rohangáltak az állatok fel és alá. A hegy másik oldalához érve már nem voltunk olyan magasan, de ami még hátra volt, azt egy meredek rész legyőzésével sikerült magunk mögött hagyni. Itt is sokan várakoztak, hogy le tudjanak jutni a hegy oldalából, így erre kényszerültünk mi is, de aztán csak sorra kerültünk, aztán hamarosan már lent is voltunk. Itt az úton átkelve megint csak a szép kilátásban gyönyörködhettünk. A füredi öböltől egészen körbe Siófokig el lehetett látni, és mindenütt az a nagy kék víz terült el. Beugrott egyből az emlékkép, a nyári öböl átúszásról, hogy milyen jó meleg is volt akkor, és a víz is mennyire jó volt az idő tájban. Most a part mellett kristály tiszta volt a víz, így láthattuk a tó fenekét. Nem voltak most fürdőzők, és szél által keltett nagy hullámok, amik megzavarják a víz tükrét. De már csak pár hónap, és kezdődik újra a szezon és itt is lesz a következő balatoni nyár. De most a Téli Tihanyon voltunk, így aztán mehettünk is tovább. A kikötő felé vettük az irányt, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (17,5 km).
Itt kaptunk ropit és nápolyit, kis frissítőül az előttünk lévő szakasz előtt. Kellett is, mert a partot elhagyva először lépcsőzés következett, majd szerpentines úton haladtunk újra felfelé. Ez megint csak egy nagy zarándoklat volt, sok ember verődött itt össze. Szép házak között jutottunk így egyre magasabbra a Z∆ jelzést követve. Amikor a tetőhöz értünk, a Tihanyi Echohoz jutottunk. Egyből beugrott az Ötvös Csöpi jelenet, amikor „Matula bácsi” testesíti meg a tihanyi visszhangot, és visszhangozza a német turisták által kiabált mondatokat... Innen tovább haladtunk a jelzések által kijelölt úton, és így érkeztünk meg a Kálváriához, túránk utolsó ellenőrző pontjához (18,5 km).
A Kálváriától a domb oldalán indultunk el lefelé, majd az apátság épületéhez jutottunk. Itt újra megszemléltük a panorámát, mert valahogy ezzel sosem lehet betelni. Az apátság épületéről is elkészíthettük az ezredik fotónkat, mert hát mindig más ez a rész valahogy, és haladtunk újra lefelé, immár céltudatosan az általános iskola felé. Ide megérkezve aztán jöhetett az újabb sorban állás. Nagyon sokan verődtek itt már össze, a sor vége majd az udvar közepén volt, de ahogy lassacskán haladtunk előre, a sor egyre csak nőtt, és már majdnem az udvar másik végén volt a tömeg, mire mi az épületbe araszoltunk. A lépcsőkön állva egy másik sor is kialakult, ők az ennivalóért álltak sorban. Aztán mi is csak sorra kerültünk, vagy egy fél órát állhattunk, mire megkaphattuk kitűzőinket és emléklapjainkat (19,8 km). Sok türelmetlen ember volt a sorban, de korábbi évek tapasztalata, hogy sokan gyűlnek össze a végére, a kisebb távon később indulók is csak ekkor érnek már be, így nem lehet mit tenni. Ha rosszabb lett volna az idő, biztos nem jönnek ennyien, de ezzel meg nem lehet számolni. Szóval türelmesnek kell lenni, ha sokan indulnak, ez ezzel jár.
Az ellátás még virsli volt és kenyér, de mi ezt már nem vártuk meg, ennyit nem akartunk megint sorban állni.

Megcéloztuk a kocsit, aztán lassacskán indultunk haza. Újra a két órás autókázás következett, ebben a szép időben az is élvezetes volt, a sok emléket pedig jól elraktároztuk.

Jól éreztük magunkat egész nap. A szép idő, a táj, és a vidám társaság hozzájárult ahhoz, hogy nagyon jó emlékekkel lettünk újra gazdagabbak. A sorban állás minket annyira nem viselt meg, ha türelmetlenkedik az ember, azzal nem jut előre. Az ellátás is jó volt, mondhatni ettől a gárdától már a megszokott minőség. Bosszúságot számomra csak a szemetelő emberek okoztak, mert nem hiszem, hogy olyan nagy fáradtság lett volna azt a kis szemetet, amit termelnek valamelyik kukába beledobni, de úgy látszik ez nagy elvárás a mai világban.
A kisebb távokon is sokan indultak, családok, idősebbek is szép számmal képviseltették magukat.

Köszönet a rendezőknek az újabb jó túráért és a kitartó lebonyolításért! Nem lehetett könnyű ennyi embernek az igényeit kielégíteni. Jó és szép volt ez a más fajta útvonal, talán még jobban is tetszett, mint az eddig itt megszokott. Páros és páratlan években lehetne mindig így variálni, és hol így, hol úgy kellene teljesíteni, mert jó volt azért új részeket is bejárni, valamint az eddigi részeket is máshogy megközelíteni.


Köszönet illeti a túratársakat is, akikkel együtt élhettük át ezt a balatoni túrát, és ezt a szép napot!

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila



Íródott Tiszadadán, az Úr 2016. esztendejében, Böjtelő (Jégbontó) havának 9. napján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése